Kezdőlap
Lecsófesztivál_2016.
Nyársapát nem fél az esőtől!
Három egymást követő napon, július 15-16-17-én 3 rendezvény zajlott kis községünkben.
Július 16-án nem volt kegyes hozzánk az időjárás, hisz péntek este 10 órától szinte a rendezvény teljes ideje alatt esett, zuhogott, vagy csak szemerkélt az eső a Lecsófesztivál kitartó résztvevőire. Köszönjük mindenkinek, aki eljött, és velünk töltötte ezt a tényleg felejthetetlen, esőáztatta, és mégis vidám VIII. Nyársapáti Lecsófesztivált.
A szervezők és a területet berendező dolgozók mindent megtettek, de az időjárást nem tudták befolyásolni. A nem éppen ideális körülmények ellenére nagyon jó hangulatban zajlottak az események. A 42 benevezett csapatból 27 eljött, és az aránylag esőmentes sátrak alatt fantasztikus lecsókkal örvendeztették meg a zsűrit – Benke László, Kelemen Endre, Schwarcz András, Ambrózi Zoltán, Perna Pál és Perna Miklós -, illetve a lecsófesztivál vendégeit. Nem csak lecsót lehetett kóstolni, hanem marha- és sertéspörköltet is vásárolhattak vendégeink az önkormányzat sátránál, amit Varga Dániel, Turcsán István és Bakos Ferenc főzött segítőivel. „Nyársapát lecsóját” – mint az előző évben, most is Újházy György főzte. Nagyon finom volt, de a versenybe nem nevezett be. Köszönjük közreműködését!
Szinte minden tervezett programunkat meg tudtuk tartani, ami annak is köszönhető, hogy a Szarka-kúria parkjában fedett színpad és nézőtér állt a fesztiválozók rendelkezésére. Sajnos a gyerekek játékparkja az esőben nem üzemelhetett, de a kézműves foglalkozások és a nézőtér fedett részén felállított mini légvár feledtette a kicsikkel a zord időt.
Délelőtt 10 órakor, a megnyitót követően Zumba bemutatót láthattunk Détári Anikó és a nyársapáti zumbás lányok részvételével, majd a „Lecsórádióban” Szatmári Gábor helyszíni riportokkal szórakoztatta a versenyző csapatokat és vendégeinket.
Színpadunkon 13 órakor az Apostol együttes tagjainak hatalmas sikerű fellépése nyitotta a programok sorát. A nagyhírű együttesre a szakadó eső ellenére is sokan kíváncsiak voltak, így megtelt a fedett nézőtér. 14 órakor Zoltán Erika volt a vendégünk, akinek temperamentumos, táncos műsora alatt még a nap is kisütött – igaz, csak úgy 5 percre, amit külön köszönünk neki.
Sztárfellépőink után került sor a lecsófőző verseny eredményhirdetésére Földi László országgyűlési képviselő részvételével. A zsűri értékelése szerint a leges legfinomabb lecsót – ami sima cukkinis lecsó volt - a csemői „Öreg tanyagondnok”, Turcsán István főzte, mellyel a szakmai zsűri elnökének, Benke Lászlónak az elismerését, és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend DÍSZSERLEG díját nyerte. I. helyezett lett az általános iskola „Tantestület” csapata cukkinis padlizsános lecsójukkal, II. helyezést ért el az óvodás szülők „Túl mindenen” csapata gombás csirkemelles lecsóval. A III. helyezésért járó díjat „Nagykáta 1.” csapata vehette át. A társadalmi zsűri elnökének, Ambrózi Zoltánnak a különdíját Tarpa, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Nagykáta 2. csapata, valamint a „Tantestület” csapat nyerte, ami a Tápiófeszt Nagykátai Nemzetközi Főzőversenyen való indulás jogát jelenti. A zsűri különdíjban részesítette a jászkarajenői önkormányzat csapatát. A legötletesebb öltözékért díjat a törteli önkormányzat, a legötletesebb tálalásért díjat a tihanyi önkormányzat csapata nyerte. A legötletesebb receptért járó díjat a „Brutál” csapat kapta. A MAGOSZ és a MAGOSZ Pest megyei Szervezetének különdíját a Nyugdíjas Klub, és a Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság csapata vehette át. Törtel önkormányzatának csapata átvehette még Kis Miklós polgármester úr különdíját is.
A Hírmondóban nem szoktuk felsorolni az összes főző csapatot, de most az extrém időjárás miatt úgy érzem, ezzel is meg kell köszönnünk mindenkinek a részvételét. Emléklapot, lecsófesztiválos kötényt, NAK-os fakanalat és Bonduelles csomagot kapott részvételéért: a Miniszterelnökség csapata Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztési államtitkár vezetésével, a „Nemzeti Agrárgazdasági Kamara” csapata dr. Péter Mihály elnök és Kupcsok Milán igazgató vezetésével, a „Kakucsi Böllérek”, Dobozi Ágiék csapata, Bicskei György csapata, Juhász Lajos csapata, Pap Dávidék „Termelők” csapata, a Postások csapata, Jakab János csapata, a „Gaszti és barátai” csapat, Barta Imre, a Bonduelle Nagykőrös és a Nagykőrösi Motorosok csapata.
Az eredményhirdetés után köszöntőt mondott Nagy István parlamenti államtitkár, földművelésügyi miniszterhelyettes.
17 órakor folytatódott műsorunk Strabán Anna, majd Bimbó Brigitta fellépésével. Nusika és Brigi nagyszerű hangulatot teremtett a MATYI és a HEGEDŰS nagysikerű szereplése előtt.
Demeter Zsuzsanna és Kiss Dóra slágerekből szőtt vidám műsora után a Nyugdíjas Tánckar mutatta be legújabb produkcióját, melyet a közönség hatalmas tapssal jutalmazott. Este 8 órától a GRÍZ zenekaré volt a lecsófesztivál színpada. Élő koncertjük hatalmas siker volt. 22 óráig játszottak, de a nézők alig akarták leengedni őket a színpadról.
Utcabál zárta programunkat, hajnali 2 óráig Holló István retro diszkójára mulathatott a közönség legkitartóbb része.
A Lecsófesztivált a község önkormányzatán túl támogatta a Miniszterelnökség, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Aquarius Aqua Kft., a Pátria Takarékszövetkezet, a Bonduelle Nagykőrös, a Homokgyöngye TÉSZ, a KIMAGRO Kft, a Nyársapáti Gazdakör, a MIKLAKER, Horváth Zsuzsanna, Füle Dénes, Mészáros István, Miczi Flórián. Köszönjük!
Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki munkájával vagy fellépésével segítette rendezvényünket, és köszönjük azoknak is, akik részt vettek ezen a tényleg felejthetetlen, nem éppen napsütötte, és mégis nagyon jól sikerült lecsófesztiválon.
Nagyné Kovács Éva