Kezdőlap

1956-os megemlékezés

Nyársapáton 2017. október 20-án 16 órakor emlékeztünk meg az 56-os forradalom eseményeiről, hőseiről a Szarka Mihály Művelődési és Szabadidőközpont nagytermében.


Megemlékezésünk elején közösen énekeltük el nemzeti himnuszunkat, majd ezt követően ünnepségünk szónoka, Tóth Tibor alpolgármester, a Mátyás Király Általános Iskola igazgatója osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel adózva a hősök emlékének. Beszéde előtt arra kért bennünket, hogy nyitott szívvel, befogadó lélekkel hallgassuk meg Ilyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versét, mely a legszemléletesebben mondja el, mutatja meg az emberek érzéseit, a nemzet fájdalmát.
Ezt követően kezdődött fiatalos lendületű verses, zenés műsorunk Kiss Alexandra, Gyányi István és a Kenderkóc együttes táncosainak közreműködésével.
Megemlékezésünk a templom előtti kopjafánál folytatódott, ahol az önkormányzat, az intézmények és a nyársapáti civil szervezetek képviselői helyeztek koszorút a kopjafa talapzatára. A koszorúzás után mécseseket gyújtottunk, tisztelegve az 1956-os események hős résztvevői előtt.
Nagyné Kovács Éva