Iskola

Határtalanul 2013

Határtalanul!

2013Szeptember 18.-án hajnalban iskolánk 12 diákja, a csemőiekkel együtt 43 diák, elindult Románia felé. Az utazás a Határtalanul! program keretében valósult meg. Támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt. Négy csodálatos napot töltöttünk Erdélyben, ismerkedve a gyönyörű tájakkal, az ott élő magyarok kultúrájával. Kellemesen telt az idő a gyimesbükki iskolásokkal is, akiktől táncot és dalt tanultunk. Jártunk szövőműhelyben, farmon. Ismerkedtünk templomokkal, várakkal. Jártunk a Házsongárdi temetőben, álltunk Mátyás király szobrának talapzatánál. Álldogáltunk megilletődve Benedek Elek, Tamási Áron emlékművénél. Gyönyörködtünk a Gyilkos-tó és a Békás-szoros szépségében. Álmélkodva hallgattuk Bilibók Guszti bácsi szavait az ezeréves határról. Megmásztuk a Rákóczi várhoz vezető 137 fokos lépcsőt. Éjjel a szálláshelyünkön –titokban- abban reménykedtünk, hogy betéved egy medve. A csíksomlyói templomban a Mária szobor lábujjait érintve csendben rebegtük el kívánságainkat. Korondon Józsa János mesélt a cserépedények készítéséről. Parajdon a sóbánya falát úgy próbáltuk megnyalni, hogy mások ne lássák. a négy nap alatt 28 helyszínt látogattunk meg, tehát a programunk igen sűrű volt. kellemesen elfáradt a társaság minden estére. A szállásunkon finom vacsora készült esténként. Köszönjük Karcsi bácsi! a négy nap gyorsan elrepült, s élményekkel, új ismeretekkel gazdagodva tértünk haza. Köszönjük a lehetőséget az Alapkezelőnek, a szülőknek, a Gyermekekért Alapítványnak, a vállalkozóknak, és minden kedves embernek, aki bármilyen formában támogatta utunkat!A kiránduláson készült képeket megtekintheti itt!