Események

40 éves az iskola

Szerdán szakmai napot tartottunk. 

Délelőtt történelemből bemutató órát tartott a 6. osztályban Motyovszkiné Benkó Szilvia szaktanító. 
A tanítási órán láthattuk az interaktív tábla gyakorlati életben történő alkalmazását. 

Bánhegyi Ferenc, a történelemkönyv szerzője elismerően szólt a tanítási óráról. Ezután Küronya Pálné közoktatási szakértő „A pedagógus lelki egészsége”című előadását hallgattuk meg. Ebéd után ismét Ő folytatta a továbbképzést a gyermeki és szülői agresszivitásról. 

Örülünk, hogy Ceglédről, Csemőből, Nagykőrösről, Ceglédbercelről jöttek érdeklődő kollégák a szakmai napunkra. 

A sikeres szakmai napot az Apáczai Kiadó támogatta. Csütörtökön térségi sport- és közlekedésbiztonsági napot szerveztünk a nagykőrösi Rendőrkapitánysággal közösen. 
Tápiószőlős, Nagykőrősről: a Kossuth, Petőfi iskola, Ceglédről: a Mészáros, Táncsics iskola és a jászkarajenői iskola 7 fős csapatait láttuk vendégül. 
Térkép alapján Nyársapát nevezetességeit kellett megkeresniük a csapatoknak. 

A Szarka kúria történetét, az önkormányzati dolgozók munkáját kellett elmondaniuk, a művelődési házban verseket kellett felismerni és folytatni, vaktérképen számítógép segítségével nevezetes városokat kellett bejelölni. 
Az óvodában énektudásukról és kézügyességükről adtak számot a csapatok. Az iskolában íjászat, célbadobás, kresz-totó és kerékpáros ügyességi verseny várta a csapatokat. 
Minden tanuló és versenyző üdítőt, tízórait kapott. A verseny végén finom gulyáslevessel és kemencében sült pogácsával vendégeltünk meg minden résztvevőt. 
Itt köszönöm meg a nagykőrösi Rendőrkapitányság dolgozóinak a munkáját, a jutalmakat, melyeket magukkal hoztak. 

Köszönöm Mogyorósiné Marikának a pogácsa sütést, Bakos Ferencnek és Varga Dánielnek a főzést, Dobos Józsefnek és Víg Ágotának a csapatok kíséretét. A sportnapról készült képeket megnézheti itt. Pénteken este a művelődési házban Suli-buli címmel minden osztály műsorral készült. Közel 180 gyerek lépett színpadra. „Vendég művészek” voltak az est folyamán a nagycsoportos óvodások és a felnőtt énekkar. 
Láthattunk mesejátékot, kéményseprőtáncot, ismert színészeket parodizáltak, színdarabból ismert musicel részletet mutattak be tanulóink, köszöntöttük anyák napja alkalmából az édesanyákat, nagymamákat. 
Hangulatos, színvonalas este volt. Jól érezték magukat azok, akik eljöttek. Köszönöm kollégáim felkészítő munkáját, a szülői, nagyszülői segítséget a díszletek, jelmezek elkészítésében. A suli-buli képeit megnézheti itt. Szombaton délután tanár-diák találkozót hirdettünk. Közel 200 fő tanár – diák jött el a találkozóra. A viszontlátás örömére kellemes beszélgetésben vettek részt a megjelentek.

 
Az iskola udvarán két kopjafa áll az elhunyt tanárok és diákok emlékére. Koszorút helyeztünk el ezeken, s néhány percig az elhunytakra gondoltunk. A találkozóról készült képeket megnézheti itt. Az egyhetes rendezvénysorozatot jótékonysági bállal zártuk. 


Sajnáljuk, hogy csak 140 fő vett részt a bálon, de úgy gondolom, mindenki jól érezte magát. A bál bevételét az iskola szépítésére fordítjuk. A bálról készült képeket megnézheti itt. Megköszönöm azt a sok-sok támogatást, mellyel a rendezvénysorozat sikeréhez hozzájárultak.


Támogatóink voltak: 
- Holló hús Cegléd
- Pákozdi hús Cegléd
- Cigle Kft. Cegléd
- Szuterén ajándékbolt Cegléd
- Pik-trió Cegléd
- Pikpente Kft Cegléd
- Gyöngyszem ékszerbolt Cegléd
- Cat Comp Kft Cegléd
- Györe kerékpár-istálló Cegléd
- Kígyó Patika
- Csík József vállalkozó Cegléd
- Fit 4U Kft Cegléd
- Katalics Béláné Cegléd
- Pap Elek Otika Cegléd
- Olifon Kft. Cegléd
- Ibolya ajándékbolt Cegléd
- Elikó BT Cegléd
- P-KO-VI Kft. Cegléd
- Euro – Shop Palásti János Cegléd
- Imregi vendéglő Cegléd
- Hajdú Anikó fodrász Cegléd
- Horváthné Misák Éva kozmetikus Cegléd
- OFOTÉRT Cegléd
- Pálinkás Éva fényképész Cegléd
- Korona cukrászda Cegléd
- Délibáb cukrászda Cegléd
- Versio – Versitz György 
- Lakástextil bolt Cegléd
- Lócska Magdolna virágüzelet Cegléd
- Homemox bútor Negyedi Kft. Cegléd
- Illés József kovácsüzem Cegléd
- Farkas István mezőgazdasági vállalkozó Nyársapát
- Dr. Kis Gyuláné Zöld házak cukrászda Cegléd
- Prita Gazda Nyársapát
- Bakosi Attila vállalkozó Nyársapát
- Barkóczi József vállalkozó Nyársapát
- Hollóné Langa Ildikó vállalkozó Nyársapát
- Bognár István képviselő Nyársapát
- Magnália Stúdió Cegléd
- Zorba-ker Kft Cegléd
- Nyitrai László vállalkozó Nyársapát
- Nyugdíjas Klub Nyársapát
- Lugosi Istvánné Nyársapát
- Kovács Gábor Nyársapát
- Önkormányzat Nyársapát Akik munkájukkal támogattak: - Dobos József
- Dobosné Demeter Erika
- Csehi Istvánné
- Hartyányi Lászlóné
- Varga Dániel
- Bakos Ferenc
- Mogyorósi Marika és a nyugdíjasklub tagjai