Történetünk

Nyársapát történetéről

Nyársapát

A község az Árpád-korban népes község volt templomokkal. A tatárjárás idején lakóit elvesztette. Árpád-kori neve nem ismeretes. Népe vagy elmenekült, vagy Batu kán hajtotta el keletre. Megszűnt az Árpád-kori edényművesség, megszűnt a temetőkben talált ékszerféleség, Árpád-kori pénzleletek és a fémművesség. A XIII. századi lakossága kun hét törzshöz tartozott. Ez a nép a puszták népe, mint a magyar nép is volt. Műveltsége kétszáz évvel volt elmaradva. Az Árpád-kori templomokat pusztulni hagyták, falusi házakban laktak, így azok elpusztultak.

Nemzetségi szállásokon nemez sátrakban laktak. Vagyonuk a marha, ló és birkaállományukban volt. Egy kunszállás fennhatósága hét-nyolc Árpád-kori falu határára is kiterjedt. Mintegy kétszáz évi idő kellet ahhoz, míg a kun nép beolvad a magyar feudális rendbe. A kun született nemesnek számított, így katonáskodni tartozott. A király könnyűlovasságát alkotta. 

A község eredeti neve Nyáras lehetett, melyet a XIV. században toldották meg „Apát” szóval. Ekkor telepítették ide a Pálos-rendet, melynek a feladata a kunok kereszténységbe való térítése volt. Nagy Lajos és Zsigmond királyok alatt ez már végbement. A kunok már ekkor falukba települtek. A XIII. század végére az egyes kun szállások határa már megszilárdul. Mire mindez végbement, a tatárok után jött egy nép, új műveltséggel. A török birodalom rendezkedett be a mohamedán világával. II. Lajos király 1526-ban elvesztette a mohácsi csatát és utána 1686-ig a csillag és a félhold ragyogott a Buda-vár tornyain. Nyársapát török hatalom alá került. Megszűnik a falusi élet 1580-ig. Kihal a Nyársapáti család, aki földesura volt a községnek. Kihal az új földesúr, Verbőczy István családja is. Jön Rákóczi György. 1580 után üres a falu 1630-ig. Majd újra települ és 1660-ig, Nagyvárad elfoglalásáig ismét lakott. Ismét puszta 1954-ig. Nagykőrös város bérelt pusztájává lett, és az is volt 1818-ig. Ekkor Nagykőrös város népe megvásárolta és birtokolta 1954-ig. Ettől kezdve önálló község. Nagykőrös rideg marhatartásra használta, majd időnként albérletbe adta városi lakosoknak, de volt úgy, hogy távoli községek lakói vették bérbe. Ménesek, szarvasmarhák és juhnyájak legeltek rajta. A város fogadta a XVIII. Század első felében a csikósokat, gulyásokat és juhászokat. Amikor a város felhagyott a jószágtartással az 1770-es években mind több mezei kertet adott belőle bérbe. Az 1780-as években Nyárapát középső részét 16-20 katasztrális holdra osztotta és ezeket a kerteket adták bérbe. Ezek a területek is albérletek voltak, melyek addig maradtak érvényben, míg a város a földesuraktól bevette. Végérvényessé azután váltak, amikor a város tulajdona lett az egész. Az 1780-as felosztás a „Nyilas” nevet kapta. A 100 év alatt a Nyársapát név a puszta nevében feledésbe ment. 1929-ben Banner János a szegedi múzeum akkori régésze állapította meg, hogy az a hely, ahol Klein Imre bérlő traktora a templom Szent Mihály kápolnájába süllyedt, az csak Nyársapát lehet. 1660-tól széthordták a nyárapáti torony, templom és temető kőkerítését. A templom még 1660-ig megvolt. Nagykőrös város a javítására pénzt is adományozott. Nyársapát, mint kőbánya szerepel a XVIII-XIX. Század első felében.

A nyársapáti torony 25 m hosszú 2 m széles, és 2,1 m vastag falú épület volt melléképítményekkel, mely legalább 3 emelet magasságú lehetett, kőfallal és 11 m széles vizesárokkal körülvéve. A templom 18 m hosszú kőépület, melynek a szentély része az Árpád-kori templom hajója, XIV-XV. századi gót stílusú és elliptikus alakú kőkerítéssel volt körülvéve. Amikor már ezt a két épületet elhordták és a faragott köveket kiszedték azután következett a kőbányászás. A nyársapáti tó alatt 25-30 cm vastag kőréteg van. A bontásból az alapoknál abbahagyták a kőbányászást, és áttértek a talajból kibányászható kő kitermelésére. A Nyársapát belterületén és a környékén mutatkozó három hosszanti mélyedésből bányászták ki először a követ. Majd az onnan észak-keletre eső részekről a XVIII. század végén és a XIX század elején. 

Az 1948-1954-ig folyt ásatásokat Bálint Alajos végzete. Balanyi Béla 1963-ban az udvarház falait, az árokerődítést ásatta ki. A torony nyugati oldaláról az egyik bástyát Dinnyés István a ceglédi múzeum régésze tárta fel. Tehát Nyárapáton jelentős épületek állhattak a XV. Században, melyek a XVIII. században tűntek el a föld színéről. A helyüket benőtte a fű és száz év múlva már azt sem tudták, hogy hol volt Nyársapát, nem hogy a Pálos-kolostor helyét tudták volna.

A XVIII-XIX. század elejéig Nyársapáton csak gazdasági épületek épültek. Állandó tanyák csak 1824. után. Ezt megelőzően csak karámok, ideiglenes szállások voltak, mert a birtok használat is ideiglenes volt. Aklok, sövények, csevények, kunyhók, ideiglenes építmények voltak, melyeket gyorsan elbonthattak. A pusztában fát nem ültettek. Ha egy-két fa mégis volt, az arra szolgált, hogy aki ültette az a nyári melegben a hűvösében megpihenhessen. A tanyaépület lóistállóból, tehénistállóból, gémeskútból, akolból és takarmánytárolóból állt, ha birkatartással is foglalkozott a gazda, akkor juhhodály is épült. Később kocsiszínt, kukoricagórét és tyúkólt is építtettek. A XIX. század közepén már az iskolák építésével jelenik meg a pusztán a tanító, a művelt ember. Először a Nyilasi iskola épült, majd a Besnyői bérelt tanyasi iskola, később a Szarka Mihály-féle iskola. 1906-ban, az 1920-as években az Ungvári-féle iskola és a központban a Boldizsár Endre református iskola. Az 1930-as években már Nyársapát is orvost kapott. Egy korcsma és a bolt Sáfrány Béla tulajdona volt. Kappanhalom és Nyársapát vasútállomás környékén 1880-as években a laza homokon szőlőtelepítés kezdődik. Nagyobb szőlők, mint Oppenheim Emil és Szarka Mihály féle szőlőtelepek jelennek meg és egyre szaporodó szőlő kisbirtokok keletkeznek. Elindul a községgé való alakulás folyamata 1870-ben. A vonat 1875. óta áll meg Nyársapáton a 238-as őrháznál. A vasútállomást 1907. október 14.-én adták át a forgalomnak.

Nyársapát önálló községgé 1954. novemberében lett.