Társadalmi szervezet

Nyársapátnak temploma lesz

Asztalon áldott alapkő - megvalósul az évszázados óhaj

Temploma lesz Nyársapátnak. Az Apor Vilmos győri püspök emlékére épülő templom alapkövét - halálának ötvenedik évfordulója alkalmából - Marosi Izidor, volt váci megyés püspök nagyszámú hívő jelenlétében szentelte fel.
Az óriási szélre való tekintettel Nyársapát katolikus apraja-nagyja az iskolában gyűlt össze, hogy a szentelés ceremóniáján részt vegyen. A hófehérrel terített asztalon egy szürke kő feküdt, a leendő templom alapköve. Miklós János a helyi katolikus közösség nevében szólt, mondván, a település lakóinak évszázados óhaja válhat most valóra.

A vélhetően hétszáz évvel ezelőtt volt templom romjai ugyanis ma a nyársapáti homok alatt nyugszanak. Eljött hát az ideje annak, hogy új templom építésére kerülhessen sor. A tervek elkészítéséért Török Ferencet illeti a köszönet, aki egyébként az idén március 15-én, templomépítő, iskolateremtő munkássága elismeréseként Kossuth-díjat kapott. De visszatérve az alapkőszentelésre, a kinn dúló szélvihar cseppet sem csökkentette az épületbe húzódók ünnepélyességét. Marosi Izidor megemlékezett arról is, hogy a régi templomot valószínűleg a clarissanővérek emelték a valamikori Nyársapáti család birtokán. Az új templom építéséhez - mint mondta - most többek hozzájárulása szükséges. A 'szegény asszony két fillérjére' ugyanúgy szükség van ehhez, mint az önkormányzat, sőt a 'felsőbb szervezetek' erkölcsi és anyagi hozzájárulására. Miklós János atya fölemelve mutatta meg a jelenlévőknek az alapkövet, amelyben - mint mondta - a Szentföldről származó kövekből képeztek keresztet. A volt váci megyés püspök ezután örökzöld ágáról lehulló vízzel megszentelte az alapkövet. A hívők az iskolától néhány méterre fekvő kijelölt templomhelyre is kivonultak, ahol Marosi Izidor szintén elvégezte a megáldás szertartását. 

/E cikk megjelent a NÉPSZABADSÁG 1995. április 11. Pest Megyei Krónika mellékletében/

 Alapkőletétel 


Alapkőletétel Nyársapát köszönete!

A Nagykőröshöz tartozó - évszázadok óta templomtalan Nyársapátról 1995. május 14-én olvashattunk beszámolót arról, hogy a község összefogásával április 8-án megtörtént az Apor Vilmos vértanú püspök emlékére építendő templom alapkövének megáldása, majd azt követően nagy lelkesedéssel elkészült a templom beton alapja. Mire a cikk megjeleni az építés helyszínén lesz az összes szükséges tégla, melynek megvásárlása nem történhetett volna meg, ha országszerte nem akadtak volna nagylelkű támogatók, akik kisebb nagyobb adományokat küldtek. Mindezt most minden nyársapáti templomépítő nevében hálásan köszönöm. Egyben azonban azt is el kell árulnom, hogy a megvásárolt tégla csak úgy építhető be, ha újabb jelentős adományok is érkeznek, hiszen még csak ezután tudjuk megvásárolni a födém szerkezetekhez és betonkoszorúkhoz szükséges betonvasat és cementet. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzet ellenére is bízom abban, hogy lesznek segítőkész testvérek, akik adományaikkal elősegítik, hogy Apor Vilmos püspök atya boldoggá avatásáig templomunk felépülhessen. Meg g kell említenem, hogy a község önkormányzatának képviselői tiszteletdíjukról mondtak le annak érdekében, hogy az önkormányzat idén is megadhassa a két előző évben már megszavazott és átadott 100-100 ezer forintot. Adományokat szívesen fogadunk a Budapest Bank Nagykőrösi Fiókjánál vezetett 'Nagykőrösi Római Katolikus Kultúra Alapítványunkban', melynek számlaszáma: 10104129-11233248-00000004, vagy a Róm. Kat. Plébánia 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 3. címre. A beérkezett adományokat előre is köszönjük, s azokról 2-3 héten belül igazolást küldünk. Az utalványra kérjük aláírni: 'a nyársapáti templomra.'
Miklós János plébános 

Boldoggá avatták Apor Vilmost
Hősies tanúságtétele a magyar nemzet becsületére válik
A katolikus egyház boldogjai közé emelte II. János Pál pápa november 9-én Apor Vilmos győri püspököt, aki 52 évvel ezelőtt, 1945 húsvétján híveit védelmezve szenvedett mártírhalált.

A vatikáni Szent Péter téri misén mintegy húszezren vettek részt, köztük ötezer magyar zarándok. A boldoggá avatáson jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök, a kormány képviseletében Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter. A lateráni Keresztelő Szent János-bazilika ünnepének szentelt misén II. János Pál három új boldogot avatott: Apor Vilmos mellett az olasz Giovanni Battista Scalabrini püspököt, valamint a mexikói Maria Vicenta Orozco apácát. A pápa magyar nyelven szólt Apor Vilmos példájáról, a szegények plébánosáról, aki bátran felemelte hangját, hogy megbélyegezze mindazt az igazságtalanságot és erőszaktételt, amelyet a kisebbségek ellen, különösen a zsidó közösségek ellen követtek el.

Éppen nagypéntek napján érte a halálos golyó, így élte meg a vértanúság által saját személyes húsvétja - hangsúlyozta a Szentatya. 'Vilmos püspök hősies tanúságtétele becsületére válik - a magyar nemzet történelmének, s mától az egész egyház csodálattal tekint fel rá' - mondta II. János Pál, és kihirdette: a három egyházi személyiséget ezentúl boldognak nevezhetik. Apor Vilmos ünnepének dátumaként május 23-át jelölte ki. Az egyházmegyék nevében Pápai Lajos győri püspök mondott köszönetet, majd az imádkozás után a szentírásból hangzottak el olvasmányok. A szentmise során átadták a magyar ajándékot: egy erre az alkalomra készült kelyhet, és bemutatták a relikviákat, köztük Apor Vilmos egyik vérrel átitatott ruhadarabját.

A pápa miséjén Paskai László bíboros, Pápai Lajos győri püspök és számos további főpap koncelebrált.
 Apor Vilmos Boldoggá Avatása