Nyársapát

Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom (Petőfi Sándor)

Kezdőlap

Nyugdíjas nap Nyársapáton

Évtizedes hagyomány, hogy Nyársapát Község Önkormányzata köszönti a falu nyugdíjasait.
Ez évben november 5-én vártuk a művelődési ház nagytermébe az idősebb korosztály tagjait. Kis Miklós polgármester úr köszöntője után vidám, zenés nosztalgia műsorral kedveskedtünk a jelenlévőknek, amit Demeter Zsuzsa és Kiss Dóra nyújtott át a vendégeknek óriási sikert aratva.

Az egy órás szórakoztató műsor után az önkormányzat finom ebéddel köszönte meg az időseknek azt a sok munkát, amit a faluért, és a fiatalokért tettek. A terített asztal díszeit Törökné Révész Anna képviselőasszony, az apró ajándékokat Kiss Andrea készítette nagy szeretettel. A finom ebédet Varga Dánielnek és segítő csapatának köszönhetjük, melynek felszolgálásában Bíró Csilla önkormányzati képviselő és az ÁMK dolgozói segítettek. Köszönjük a hivatalnak, hogy a külterületen lakók be- és visszaszállításához biztosították a kisbuszt, amit Bárány István vezetett.
Nagyon szép időben tartalmas napot tölthettünk együtt azokkal, akik elfogadták az önkormányzat meghívását, és részt vettek a falu nyugdíjasainak tiszteletére rendezett ünnepségen. Szeretnénk, ha jövőre még többen lennénk!
Nagyné Kovács Éva

eXTReMe Tracker