Kezdőlap
Gazdaköri Fórum Nyársapáton
2017. február 24-én a Nyársapáti Gazdakör tájékoztató fórumra hívta a nyársapáti gazdákat és a környező települések gazdaköreinek tagjait a művelődési ház nagytermébe. A 100 fő részvételével lezajlott rendezvényt megtisztelte jelenlétével, illetve előadóként is közreműködött Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Földi László országgyűlési képviselő, dr. Mezei Dávid vidékfejlesztési helyettes államtitkár, Velkei József, az MVH Fővárosi és Pest Megyei Kirendeltségének vezetője, Obreczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára, a Pest megyei szervezet elnöke. A Pátria Takarékszövetkezetet Gergely Zsolt hitelezési ügyvezető igazgató, Lócskáné Angyal Ilona és Maszarovics Attila, a Központi Hitel Centrum munkatársai képviselték.
Vendégeink között köszönthettük Godó Tibort Törtel, Sipeki Zsoltot Dánszentmiklós, és Palya Istvánt Jászkarajenő polgármestereit is.
Kis Miklós, Nyársapát község polgármestere, a gazdakör elnöke megnyitója, köszöntője után rövid kulturális műsorral kedveskedtünk a vendégeknek Győri Marcell 2. osztályos tanuló és Bimbó Brigitta részvételével. Színvonalas szereplésüket köszönjük.
A fórum hivatalos részében mindegyik előadó a gazdálkodókat érintő kérdésekről, aktuális feladatokról, az EU-s és Magyarország Kormánya által biztosított különböző támogatási lehetőségekről tájékoztatta a gazdákat, majd válaszoltak a fórum résztvevőinek kérdéseire.
A gazdakör rendezvénye finom vacsorával és vidám hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult.
A vacsorára feltálalt vaddisznót Bakosi Attilának köszönhetjük, melyből a finom pörköltet Varga Dániel, Bakos Ferenc és segítőik készítették. A tálalásnál, vendégfogadásnál segítséget nyújtottak a képviselő-testület tagjai, az önkormányzat, az általános iskola és a művelődési ház dolgozói. Rendezvényünket Nyársapát Község Önkormányzata, a Pátria Takarékszövetkezet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is támogatta.
Minden előadónknak, támogatónknak, közreműködőinknek köszönjük a segítségét.
Nagyné Kovács Éva
A képeket az alábbi linken tekihthetik meg:
http://nyarsapat.hu/official/index.php/kepek/category/135-2017-gazdakori-forum