Kezdőlap
Szüreti Mulatság Nyársapáton
2017. szeptember 23-án ismét benépesült a Szarka-kúria parkja a Szüreti Mulatságra érkezett vendégekkel, akik a környező településekről és természetesen Nyársapátról jöttek azért, hogy egy újabb családias hangulatú, minden korosztályt megmozgató eseménynek legyenek részesei.
A „sütő asszonyok” már nagyon korán szorgoskodtak a kemencében sült pogácsa és lekváros bukta elkészítésével, a Szüreti Bográcsos Főzőcske keretében pedig legalább tíz bográcsban, üstben készültek a finom étkek. Volt igazi tyúkhúsleves, babgulyás, pacal, kakas, birka, marha, vaddisznó és sertés pörkölt, sült hurka és kolbász is. A Gazdakör és Kis Miklós polgármester úr jóvoltából bor- és pálinkakóstolással vártuk kedves vendégeinket.
10 órakor, Kis Miklós polgármester úr megnyitója után indultak a feldíszített törteli lovas kocsik, a falu utcáin vitték körbe a gyerekeket, érdeklődő felnőtteket. Útba ejtették az általános iskola sportpályáját is, ahol a Szüreti Kupa kispályás foci mérkőzései zajlottak 6 csapat részvételével.
Csodálatos rendezvényhelyszínünkön a gyerekeket népi játszótér, szőlőpréselés, mustkóstolás, illetve kézműves foglalkozások és arcfestés várta. Minden gyermekprogramunkat ingyenesen vehették igénybe az apróságok.
Természetesen a Szarka-kúria múzeumi termei is nyitva álltak az érdeklődők előtt.
A főző csapatokkal, baráti társaságokkal Szatmári Gábor rádiós beszélgetett a műsorok szünetében.
Az önkormányzat sátránál Varga Dániel, Bakos Ferenc és segítő csapatuk birka, marha- és vaddisznópörkölttel várta igazán jutányos áron a fesztiválozókat. Köszönjük a munkájukat és a finom ebédet!
Délután Bimbó Pálnak köszönhetően kóstolhattunk kemencében sütött hurkát és kolbászt is. Ennek bevételét az iskola javára ajánlotta fel.
13 órától a gyerekeké volt a színpad. A nyársapáti óvodások a tücsök és hangya mesére táncoltak, az általános iskolások nagyon érdekes táncos, dalos, és tanúságos mesés műsort adtak elő, illetve a TETZ művészeti iskola keretében az iskola néptáncos diákjai szórakoztatták a vendégeket hatalmas sikerrel.
A kicsik fellépése után Borgya-Réfi Ildikó és Molnár Máté vezetésével a Cegléd Táncegyüttes, valamint Tormási Elek és zenekara élő népzenéjével fergeteges néptánc és táncház vette kezdetét a közönség nagy örömére.
15 órakor egy különleges eseményre került sor. Az ettől a tanévtől ismét önállóan működő, és új nevet kapott iskolánk, a Nyársapáti Mátyás Király Általános Iskola zászlóját megáldotta a református egyház részéről Szabó Gábor lelki pásztor, a katolikus egyház részéről Volter Kálmán diakónus.
A Nyársapáti Népdalkör dalosai citerákkal kísért két szürethez illő dalcsokrot nyújtottak át a szüreti mulatságra kilátogatóknak tiszta szívvel, gyönyörűen énekelve.
16 órakor Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke köszöntötte a 16. nyársapáti Szüreti Mulatság résztvevőit.
Ezután került sor az 1. osztályos nyársapáti gyerekek műsorára és fogadalomtételére. 20 elsős tett fogadalmat, és kapta meg az önkormányzat 10.000.- Ft-os vásárlási utalványát. Köszöntöttük a Nyársapáton 25 éve házasságot kötött lakosainkat, Sági Istvánt és Flórián Teréziát. Kis ajándékkal kedveskedett az önkormányzat a 60 éves nyársapáti lakosoknak, és elismerést kaptak a jó sportoló nyársapáti fiatalok is. Idén Rehor Orsolya, Lakatos Kristóf, Tóth Levente, Kecskeméti Dávid, Kecskeméti Krisztián, Szerafimoszki Róbert és Bicskei György vehette át az elismerést.
17 órakor a nagy népszerűségnek örvendő művészpár, Jolly & Suzy fellépése hatalmas hangulatot teremtett, és igazán szép számú vendéget vonzott a kúria parkjába. Fantasztikusan pörgős mulatós műsoruk alatt szinte tomboltak a rajongók.
Két sztárfellépőnk műsora között amatőr helyi művészünk, Strabán Anna NUSIKA énekelt nekünk nagy-nagy odaadással, amit nagy tapssal hálált meg a közönség.
19 órakor Soltész Rezső volt a szüreti mulatság vendége, aki a még mindig csodálatos, élő hangjával és megnyerő személyiségével lopta be magát Nyársapát szívébe. Dalait vele együtt énekelte a fiatalabb és az idősebb korosztályba tartozó közönség is. Fellépése után igazi színházi vastapssal búcsúztuk a közel 40 éve pályán lévő előadótól, aki a mai sztárokra már egyáltalán nem jellemző művészi alázattal, meghatottan fogadta a nézők szeretetét.
Éjfélig tartó utcabállal zárult programunk, melyhez az élő zenét Hernádi Péter, Nagy Péter és Illés Evelin szolgáltatta. Sokszínű zenéjükre szórakozott, táncolt, jót mulatott a nagyérdemű, feledve a szinte már hidegnek mondható időt.
Köszönjük minden résztvevő sütő-főző csapatnak, az önkormányzat, a hivatal és az ÁMK dolgozóinak a munkáját, a támogatók felajánlását, a segítőknek, a fellépőknek a közreműködését, mert nélkülük bizony nem sikerülhetett volna ilyen jól Nyársapáton a 16. Szüreti Mulatság!
Nagyné Kovács Éva
Képek a következő linken érhetőek el:
http://nyarsapat.hu/official/index.php/kepek/category/140-2017-szureti-mulatsag