Kezdőlap
Nyugdíjas nap Nyársapáton
Évtizedes hagyomány, hogy Nyársapát Község Önkormányzata köszönti a falu nyugdíjasait.
Ez évben október 28-án vártuk a művelődési ház nagytermébe az idősebb korosztály tagjait. Szőke Piroska, a Nyársapáti Általános Művelődési Központ vezetőjének köszöntője után „Szeressük egymást gyerekek” címmel vidám, zenés nosztalgia műsorral kedveskedtünk a jelenlévőknek, amit Gregus Anikó és Dobrozemszky Gábor nyújtott át a vendégeknek nagy sikert aratva. A vendégek nagy része táncra perdült és jókedvűen utazott a zene vonatán. Az egy órás szórakoztató műsor után az önkormányzat finom ebéddel és 1-1 Nyársapát bögrével köszönte meg az időseknek azt az áldozatos munkát, amit a faluért, és a fiatalokért tettek. A terített asztal virágdíszeit Törökné Révész Anna képviselőasszonynak, a finom ebédet Varga Dánielnek és Hartyányi Lászlóné Icusnak köszönhetjük, melynek felszolgálásában dr. Bicskei Krisztina jegyző asszony, Szőke Piroska ÁMK vezető, Kis Anita önkormányzati képviselő valamint az óvoda és a művelődési ház dolgozói segítettek. Köszönjük a hivatalnak, hogy a külterületen lakók be- és visszaszállításához biztosították a kisbuszt, amit Bárány István vezetett.
Nagyon szép időben, igazán jó hangulatban tartalmas napot tölthettünk együtt azokkal, akik elfogadták az önkormányzat meghívását, és részt vettek a falu nyugdíjasainak tiszteletére rendezett ünnepségen. Hála Istennek sokan voltunk, de szeretnénk, ha jövőre még többen lennénk!
Nagyné Kovács Éva