Nyársapát

A Nyársapát Község Önkormányzata gondozásában, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Évfordulós Bizottság támogatásával, település önálló községgé alakulásának 50. évfordulója alkalmából 296 oldal terjedelemmel Nyársapát története tárgyú könyv. Ez a könyv a település első történeti kiadványa. Több fejezetben foglalkozik a régészeti ásatásokkal feltárt gazdag középkori település életével, majd 2-3 évszázados elnéptelenedés után a 19. század elejétől a szőlő kultúra felfedezésével, valamint a gazdasági-társadalmi fejlődéssel az elkészült vasútvonal megépítésével, a tanyavilág létrejöttével és az önálló községgé alakulás feltételeivel. A korabeli visszaemlékezések és levéltári anyagokkal együtt bepillantást nyerhetünk Nyársapát újkori történelmébe. A kiadvány megítélésünk szerint jelentősen hozzájárulhat múltunk megismeréséhez és a település iránti szeretet és tisztelet kialakulásához.

Labancz Árpád Nyársapát története 

A Nyársapát Község Önkormányzata gondozásában, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Évfordulós Bizottság támogatásával, település önálló községgé alakulásának 50. évfordulója alkalmából 296 oldal terjedelemmel Nyársapát története tárgyú könyv. 

Ez a könyv a település első történeti kiadványa. Több fejezetben foglalkozik a régészeti ásatásokkal feltárt gazdag középkori település életével, majd 2-3 évszázados elnéptelenedés után a 19. század elejétől a szőlő kultúra felfedezésével, valamint a gazdasági-társadalmi fejlődéssel az elkészült vasútvonal megépítésével, a tanyavilág létrejöttével és az önálló községgé alakulás feltételeivel. A korabeli visszaemlékezések és levéltári anyagokkal együtt bepillantást nyerhetünk Nyársapát újkori történelmébe.
A kiadvány megítélésünk szerint jelentősen hozzájárulhat múltunk megismeréséhez és a település iránti szeretet és tisztelet kialakulásához.

Labancz Árpád Nyársapát régmúltja
TÖRÖK HÓDOLTSÁG
A községet a török seregek első csapása 1526-ban pusztította el. A történtekről írás nincsen. A várat, ha a védői ellenállást nem is fejtettek ki, azért pusztították el, hogy a magyarság ellenállását lehetetlenné tegyék. A bástyák, melyek egyikét Dinnyés István régész 1979-ben feltárt, már 1551-ben romokban voltak, a védőfalakról sem esik szó, de feltételezhető, hogy lerombolták. Az erődtorony lényegében sértetlen maradt. Szapolya János gondolhatott a helyreállításával, de hogy járt e Nyársapáton, az nem bizonyított. A torony farészeit bizonyosan elégették a török seregek. A templom és a falu házainak a tetőzetét leégették. A kőfalak maradtak épen, melyek még 1660-ig is úgy voltak. A templom leégésének tanúit 1948-49-ben47 megtaláltuk a templom alapok feltárása közben a félig-meddig megmaradt csillámlemezek formájában melyek a templom ablakait fedték. A faszén darabok is azt tanúsították a templom omladékában. A templomfalak és még a boltozatos mennyezet sem állt annyira rongált állapotban, hogy helyre ne lehetett volna állítani. A vártorony helyét még az 1795-ös térkép is kőbányának jelzi.
Nagykőrös tanácsa 1632-ben 4 frt-ot adott a nyársapáti templom javítására. A templomot ebben az évben javították48. Nyársapátról az 1546-os és 1562-es összeírás úgy emlékezik meg, mint lakatlan helyről49. Zay Ferenc szolnoki várkapitány 1551-ben 200 lovassal járt Nyársapáton fegyveres kísérettel és megtekintette a várat. Azt könnyen helyreállíthatónak látta. A bástyák már romosak voltak. Magáról a faluról nem tesz említést, a népe valamelyik nagyobb településre menekült el, mert feltételezhető, hogy a házakban nem lakott senki. A török összeírások 1559-ben Cegléddel együtt írják össze Nyársapátot, mint pusztát. A ceglédiek művelték a földjét. A búza tized húsz kiló (kétszeres), kevert tíz kiló, szénatized öt szekér. A jövedelme 350 akcse50. Nincs kizárva, hogy a lakósság többsége Nagykőrösre menekült, és innen járt ki a földjét művelni és rétjeit kaszálni. 
A terület 1541 előtt János királyhoz tartozott, ezután már a török birodalom területéhez. Szolnok 1553-ban történő török kézre kerülése után a törököké lett. Törökszentmiklóson is komoly török őrséget helyeztek el. Hatvan is töröké lett, így bezárult a gyűrű a Duna Tisza között. A terület a budai őrség portyázó alakulatainak ellenőrzése alá tartozott. Sőt a török közigazgatás lépett életbe. Így a pesti szandzsák hatósága alá tartozott. A szultán összeíratta Magyarország településének adófizetőit és megállapította, hogy milyen földesúri és hadisarcot fizet. A magyar földesúr nem jöhetett már ide. Kénytelen volt a jobbágyaival levelezéssel érintkezni. Azok is akkor keresték fel földesurukat, mikor nagy bajban voltak. Ilyen eset volt, amikor 1583-ban Zalaméry Miklósné kénytelen panaszt emelni a királynál, hogy a nyársapátiak szénáját a ceglédiek elhordták, másrészt, hogy a ceglédiek a nyársapáti határjeleket megcsonkították és azt a nyársapáti területre mélyen berakták. Rudolf király megtiltotta a ceglédieknek, hogy a nyársapáti határt megcsonkítsák. Utasította az egri várnagyot, Nyársapát Cegléd felöli határának helyreállítására. A várnagy a végvári katonasággal szereztetett érvényt a király parancsának53. Fennmaradt 1584-ből egy tanúkihallgatási jegyzőkönyv, melyet az év február 8-11-én vettek föl, ebben a tanuk elmondták, hogy a ceglédiek a török csausz engedélyével hogyan foglalták el Nyársapát és Abony határának nagy részét. Kőrösi, törteli, mikebudai és irsai nemesek és jobbágyok elmondták, hogy a török megvesztegetésével újabb földterületekhez jutottak. A vallomásokból kiderül, hogy a ceglédiek már régen használják az említett területeket minden jogalap nélkül annak ellenére, hogy az egri várnagy többször megtiltotta. A kapitány távollétében az udvari bírót félrevezették és Egerből maguk számára kedvező levelet kaptak. Ezzel a levéllel Budára mentek és panaszt tettek, hogy a marhájukat elhajtották az ő nyársapáti földjükről. Ez a jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a falu népe kísérletet tett az 1560-as években a visszaköltözésre de a ceglédiek erőszakoskodásai zavarták a falu népének életét az amúgy is bizonytalan világban amely itt a török birodalom végvidékén uralkodott. A tanuk elmondták azt is, hogy a ceglédi bíró kalodába záratott két nyársapáti lakost és arra kényszerítette őket, hogy ne tegyenek panaszt a töröknél. Amikor kiszabadultak a falu népét összehívták és azt a tanácsot adták, hogy kérjék a törököt, hogy a falujukból bocsássa el őket, mert a ceglédiektől nem maradhatnak. Cegléd István a nyársapáti prédikátor, aki tanítójuk is volt levelet írt a töröknek. Fel is mentek Budára panaszkodni, de ceglédiek költséggel győzték, mint a szegény nyársapátiak, így nekik adtak igazat. Közbenjárásukra a ceglédiek, a török hatóság és a környező falvak emberei, mintegy száz kocsival, megjelentek határjárásra pecsétes megbízó levelekkel. Megjelentek Nyársapát megbízottai is. Először Abony alá mentek annyira, hogy az abonyi kertek, csaknem mind Cegléd felé estek és ide tették a határjelet. A Feketehalmon, ahol Törtel és Nyársapát volt határos, a kunok oly erősen tiltakoztak hogy a földjükre a ceglédiek nem mertek behatolni, de úgy vonták meg a határt, hogy Cegléd és Törtel határos lett. Hiába tiltakozott a nyársapáti bíró mégis úgy rakták a határjeleket ahogyan a ceglédi bíró mutatta. A csauzt is félrevezette, aki csak akkor vette észre, hogy mi a helyzet, amikor már Nyársapát alá érkeztek. A ceglédi bíró lovon ülve előre sietett és egy karóval megérintette a földet és itt a ceglédiek határt hánytak. A csauz kocsin ült, de így nem tudott elég sebesen menni, a bírót követni. A nyársapáti bíró el akart szökni a határkijelölők közül, de a csauz nem engedte. Amikor nyársapát faluhoz értek akkor kérdezte meg a csauz, hogy milyen falu ez. Mondták neki, hogy Nyársapát. Ekkor döbbent rá, hogy nem jól jelölték a határt. A tiltakozása ellenére a ceglédiek a falu alatt határt hánytak. A határjelet egy másik tanú vallomása szerint a falu melletti tónál építették fel ahol a nyársapátiak kazlai és kertjei voltak. A ceglédiek a nyársapátiak szénáját innen hordták el Berki Miklós törteli ember elmondta, hogy egy társával kimentek a nyársapáti rétek felé. A ceglédiek akkor érkeztek a tóhoz a kazlak közé és ezeket mind felrakták a szekerekre és elvitték. Azt is hallotta, hogy abonyi földön is ugyanezt tették. Bíró Máté mikebudai nemes ember ugyanezeket mondta azzal a megtoldással, hogy a nyársapátiak sírtak - ríttak, hogy hatalommal elhordják a ceglédiek a szénájukat, melyet drága pénzen gyűjtöttek föl és hordtak össze. A kertjeikből is mindent elvittek. Abonyból is elhordták - mondja a tanú. Ilyet még a török sem tenne. 
Az utóbbi két vallomásból megállapítható hogy a község mellett nagy tó volt. Valószínű a tó déli részén lehetett a szénás Ez a tó a Nyársapáti tó volt. A mezei kertről, az úgynevezett kertes gazdálkodásról Nagykőrösön történik említés56, tanyás gazdálkodás XVII - XVIII. század elnevezéssel. Ez a gazdálkodási forma már a középkorban kialakulhatott, a szántó terület és a parlagon hagyott tér, mert földeket nem évente osztottak, hanem egy gazda vagy jobbágy ugyanazt a területet használta. Itt volt az elcséplő hely a ' szűrű ' is, ahol kézi csépléssel, vagy állatokkal tapostatták ki a gabonát ( nyomtatás ) . A távoli kertekben embernek és lónak fedél is készült. A magyar szürke marha a telet is jól tűrte így ezeket is teleltették a mezei kertben, ha nem gulyában tartották. A juhokat nyájakban a lovakat ménesekben tartották és éveken át a pusztákban éltek a gulyások, csikósok, juhászok őrizetében. Nyársapát esetében is voltak ilyenek. A nagymennyiségű takarmány szénából és szalmából ilyen tartásra lehet következtetni. Ezért volt nagy sérelem Nyársapát életében, hogy a ceglédiek elvették a jó szénatermő területet és elvitték a felgyűjtött szénát. A nyársapátiak panaszára kényszerült Zalameri Miklósné arra, hogy kérje a királyt 1583- ban, hogy a ceglédieket fegyelmezze meg. Mennyi volt az eredménye a király intézkedésének nem lehet tudni. Az egri várkapitány intézkedése eredményes volt-e nem tudjuk, mert nem tudjuk mikor széledtek el az érdekeltek már 1593 előtt. 

A ceglédiek határsértéseinek később nincs nyoma, bár a ceglédiek által kijelölt határt a törökök sem hagyták jóvá. Nyársapát egyébként 1570-ben 20 porta után fizetett adót.

A község 1567-ben települt újjá. A papi tized jegyzékben 1570-ig nem szerepel. Az Egerben működő Moróczy Zakariás dézsma szedő 20 porta után vetett ki püspöki dézsmát, 22 frt-t. Ekkor a váci püspökség tized jövedelmét az egri vár fenntartására fordították. Az egri várnagy kapott a királytól parancsot, hogy a nyársapátiaknak adjon védelmet. Ez nem volt olyan könnyű feladat, mert ekkor már Törökszentmiklós, Szolnok, Hatvan, Jászberény török kézen volt és török őrség járta ellenőrzésként a területet. 

Az ismertetett tanúvallomásokból kitűnt, hogy a nagyobb, népesebb, vagyonosabb Cegléd erőszakoskodása és terület harácsolása, más település népének keserves munkával betakarított termésének hatalommal való elhordása, lehetetlenné tette a gyér lakosságú és szegényes falu népének tartós megtelepedését. A távoli földesúr, vagy az egri várkapitány sem tudta őket megmenteni. Ebből még az a tanulság is levonható, hogy nem a török pusztította el a falvakat, hanem saját önző embereknek a cselekedetei. Sajnos nem egyedi cselekedete ez Ceglédnek később sem.
Nyársapát 1583-ban üresen hagyta-e a falvat nem tudjuk. Lehet, hogy a török, vagy a magyar hatóság hathatós védelmet nyújtott és Ceglédet érzékenyen megbüntette és egyelőre elment a kedvük a hasonló cselekedetektől.
Az 1591-ben megkezdődött 15 éves háború az Alföldünkre szörnyű világot hozott.1597-ben a Duna-Tisza közön telelő tatárok pusztításai lehetetlenné tették a falusi nép falvaikban történő maradását. Lakatlanná tették a Duna-Tisza köz és a Tiszántúl falvait, városait. 1603-ban még a ' három város ' is kiürült. Ezerhatszázhatban jön vissza a nép a török ' édesgetés '-re. A falvak népének menekülése már 1596-ban elkezdődik és bemenekülnek a népek Kecskemétre, Kőrösre és Ceglédre. 1602-ben a császári sereg ostrom alá veszi a budai várat és a katonáit pihentetés céljából a három városban szállásolja be. Annyira kiélték e városok népeit, hogy a következő évi ostromot a három város már nem meri bevárni. A városokba bemenekült nép a városok népével menekült el és velük költözött vissza a városokba és a viszonyok javulásával a falujába az 1630-as években. A 15 éves háború 1606-ban befejeződött a zsitvatoroki és a bécsi békével Bocskai István közreműködésével, de csak 24 év múlva települnek vissza a tisza menti falvak, mint Kécske, Nyársapát, Szentlőrinc és Szentkirály. A többi falu lakatlan maradt.
Az újratelepült helyeken megszűnt a török közigazgatás. A városok és a falvak önállóak lettek. A török uralom a közterhek behajtásában, a rendészetben nyilvánult meg, sőt később az 1660-as a paraszt -vármegye megszervezésében és ez is önvédelemre ösztönözte a településeket. A városok szedték be az adókat. A városi vagy községi hatóság, ( községi tanács ) rendelkezett az adók kivetéséről és behajtásáról és ő fizette a földesúri járandóságot és adót. Számadásokat vezetett. A helyi hatóság ítélkezett a kisebb vitás ügyekben. A főbenjáró ítéleteket is ő hozta meg, a végrehajtását a török hatóság és a magyar megye engedélyével foganatosította. A Duna-Tisza közén Ócsa és Izsák falvak nevét találjuk. Tehát a török bizonyos kedvezményeket adott a visszatelepülőknek. A nép nyugalmát a török katonaság biztosította és a rendbontókat büntette. A tolvajokat és a feslett erkölcsű nőket Budára kellett szállítani. A három városnak az adón felül egyenként 200 szekér fát és 200 szekér szénát kellett Budára vinni. A büntetés pénzek külön tételét jelentették a török felé való adózásnak. Külön tétel volt a tisztségviselők megajándékozása. A magyar részre a végvárak tisztjei szedték az évi adót Fülekre, Nógrádba, Egerbe aszerint, kivolt megbízva az adó átvételére. Ajándékok ide is kellettek, vagy egy szép hátasló, vagy egy perzsiai szőnyeg, vagy pénz formájában.

A községek a közelben lévő városokkal együtt vitték saját adójukat Budára, vagy a magyar hatóságnak a magyar területre. A magyar király a végvári katonákkal hajtatta be az adókat. A városok és községek az adókat igyekeztek már előre bevinni, mert a behajtás mindkét részről drágább volt ha a vajda vagy a csausz hajtotta be. Az adókat Szent Dömötör napjáig kellett átadni. 

A magyar hadtörténelem szégyene, hogy a végvári katonaság rablóvá süllyedt már a XVII. Században. A végvárak katonáinak a katonai tudása sem volt számottevő inkább a vakmerőség volt az erénye. Az evés-ivás volt a fő erénye a szegény alföldi nép terhére, melynek jutalmul elhajtották jószágait a végvárakba. 'Gyerünk az alföldre szerencsét próbálni!' A parancsnokokkal együtt a jól sikerült rablásból osztozkodtak, sőt maga a parancsnok szervezte az akciót és ilyenkor felezték az elrabolt jószágokat. Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György erdélyi hajdúi sem voltak finomabb lelkek a végváriaknál. Ők is gyakran vendégeskedtek az Alföldön, főleg a három városban, Kecskeméten, Kőrösön és Cegléden.

Nyársapát területén még 1625-ben nem laktak, amit I. Rákóczi György leveléből tudunk. Nyársapát újratelepülése az 1630-as évektől történt, akkor mikor a Karai területre, a Lajos pusztára való település is és Kécske visszatelepülése. Ezek a népek már a kőrösi néppel rokoni kapcsolatba kerültek, mert apjuk, vagy anyjuk nagykőrösi volt. Lehet, hogy élt bennük a falujukba való vissza település vágya, mely már 40-45-évvel történhetett. Ez a település Nyársapáton a Kastélydombra meg a templom dombra történt. Az egyetlen sejtből álló házak legfeljebb kettéosztott helyiségből álltak. Két sor ház nyomait találtuk 1950-54-ben. Mindegyikben kemence is volt, de jóval szegényebb házak voltak, mint a középkoriak. A templom falai, de lehet, hogy a templom boltozata sem volt leroskadva és így helyreállítható volt. A falunak papja is volt. A lakások számából ítélve 20-25 család lehetett a visszatelepüléskor. Szarvasmarhát, lovat, juhot, sertést tartottak valamint baromfiakat, ludat, kacsát és tyúkot tartottak. A vízi szárnyasok nevelésére is volt lehetőség, mert a tó vize lehetővé tette a tenyésztésüket.
A község bírája 1585-ben Kun András volt, 1654-ben Pártos Mihály és Bíró Péter, 1653-54-ben Bíró Péter és Pártos Lőrinc és Fekete Gáspár voltak. Nyársapát lakói azzal fenyegetőztek, ha a Ceglédiek nem hagyják őket békén elhagyják falujukat és az üresen marad. Ennek sem a török sem a magyar földesúr nem örült, mert a pusztán hagyott föld nem adózik és nem fizeti a földesúri járandóságot. Aki pedig bérbe vette az, mint pusztáért kevesebbet fizetett, mintha lakói fizették a földesúri szolgáltatást. A török is kevesebbet kapott érte.

Nagykőrös város levéltári anyagában található számadáskönyvek 1626-ban kezdődnek. Nyársapátra vonatkozó adatot ebben az évben találunk. ' Nyársapádtul adunk magyar számra 33 ft…' A Besnyő Nyársapátnak harmada sincs, tehát a földesúr összege arányosan kevesebb, csak 7 ft . 1628-ban a váci egyházmegye tizedjegyzékében is szerepel Nyársapát pusztaként. A puszta újratelepülésére még 1630-31-ben sincs adat. 1632-ből már két adat is előfordul. Az egyik számadáskönyv tanúsága szerint a kőrösiek a nyársapátiak templomának építéséhez 4 frt-t adtak. A másik adat 1632 június 3-án a Dömsödön tartott református egyházkerületi püspök választó gyűlésen megjelent 100 pap között említi Nyársapát papját is, Váczi Jánost. Az úgynevezett Simandiánum, az abban az időben működő püspök által összeállított jegyzőkönyv a duna melléki egyházkerület református papjainak és egyben egyházuknak feljegyzéseivel, sok értéket tartalmaz. 1626-32 között eltelt időből 6 névsor maradt fenn. A névsorok összevetése alapján megállapítható, hogy Váczi János volt Nyársapát első papja. 
A falu újratelepülése 1628-32 között történt. Ennek körülményeit nem ismerve feltételezhető, hogy nem szórványosan, hanem a faluközösség együttes mozgalma útján történt a betelepülés, mint ahogy a kitelepülés is a XVII században. A Nyársapátra való betelepülés a falu régi lakói részéről történhetett 

Nyársapát újratelepüléséről szóló adatok túlnyomó része a nagykőrösi számadáskönyvekben és a város első tanácsülési jegyzőkönyvében találhatók 1636-37-ig. A kőrösi számadáskönyvben Nyársapáttal kapcsolatos adat 1638-ból is található. A város adott fél tallért a nyársapáti prédikátornak Tököli Gergely prédikátor temetésén való részvételért. A török rendre való bírság fizetésről is szól feljegyzés 'Szabó Györgyöt, hogy Budára küldték az a ceglédiek végett az nyársapáti koldusasszony halála végett fizetett a Kádinak 13 t.' 

A nyársapáti prédikátortól 1642-ben hat pint vasat vettek 3 forintért, ugyanakkor a bírótól 2 forint 40 dénár áru árpát. 

A Narúb bégnek szánt ajándék értékét ismét a török rendre való adózás rovatában találjuk. 

'Nyárs Apátrul tikokat, ludakat hozattunk az Narúbék urunknak számára Borbély György fiával, Borbély Jánossal 2 frt 44 d. Az követek számára Budára ismét Nyárs Apátrul hozattunk ludakat 1frt 52 d.'
Két karikafa bort adott kőrös város az apátiaknak ugyan abban az évben, árából az esküdtek 4 ft 80 dénárt megfizettek, 7ft 20 dénárral még adósok maradnak. Majd szintén ez évben 8 terő megvásárolt borból 69 ft 75 d.-t fizettek meg. Egyet ismét Nyársapátra adtak.

A nyársapáti Ördög Andrástól 1 forint, Simon Mártontól 1644-ben 6 forint és Kozár Jánostól 2 forint ára árpát vásároltak ' adóban '. A töröknek fizetendőkről lehet szó.
A kőrösi számadáskönyvekben 1654-ben is található Nyársapáti adat. A ' nyársapáti tuloklopó legényen vett kaloda váltság ' 1 tallérnyi összeggel szerepel a bírságok jegyzékében.
A számadáskönyvben olvasható ' Nyársapátiaknak Filekben való látalakor Falu szükséghére kölcsön adtam 15 talérokat és d. 61. '

A nagykőrösi tanács ülési jegyzőkönyvében, mint küldött bírák szerepeltek Nyársapátról. 1654-ből Pozsghay Gergely perének cselekedetéről való, 1654. Júl. 14-én összeülő törvénytételen jelen voltak Nyársapátról Fekete Gáspár és Pánthos Lőrinc.1654. Júl. 29-én Páncél Istvánné Örzsébet és Nagy Mihályné Zsuzsánna ördöngősséggel vádolt varázsló asszonyok ellen való törvénytételen Bíró Péter és Pánthos Lőrinc voltak jelen.
1652 -ben Dús János és Herczeg Péter egymás közötti megháborodásából és megegyezésből származó törvénytételen a meghívott bírák között Kun Jakab nyársapáti bíró is jelen volt a nagykőrösi tanácsban. 
Később már csak egyszer található Nyársapát neve a nagykőrösi számadáskönyvben a vegyes költségek között ' nyársapáti Parátos Mihálytól és Bíró Pétertől kaszáló rétöt vöttem 38 ft. '
Az 1567 és 1590 közötti időből Kun András és Ceglédi István neve, 1632-1660 közötti időből a nyársapáti lakosok nevéből Szenes Péter, Szenes András, Szenes Miklós, Szenes Gábor, Fekete Gáspár, Pántos Lőrinc, Pántos Mihály, Erdődi András, Bíró Pál, Bíró György, Ördög András, Kozár János, Kun Jakab neve olvasható. 

Háborúk következtek, a török elfoglalja Nagyváradot 1660-ban. Tatárokat vonultatott föl segédcsapatként. A tatárok érkezésére a falvak népe előlük elmenekült a népesebb városokba. Nyársapát népe szintén a városba ment lakni és a falu építményeit elhagyta.

Nyársapát már a török uralom végére lakatlan hely volt. Nyársapát, mint Nagykőrös által bérelt puszta szerepel továbbra is. Marhajárás, birkalegelő és kaszáló rétként szerepel Nagykőrös gazdaságtörténetében. 
Besnyő töröktől való bérletére 1626-ban találjuk az első adatot. Ekkor Nyársapátért 33 ft-t fizettek. Besyőért csak 7 ft-t. Oka, hogy Besnyő területe kisebb , mint Nyársapáté. Nyársapát még ebben az évben is lakatlan volt. Besnyő bérlete végig húzódik 1626-1689-ig. A földbért 1655-ben az ócsai Budai Andrásnak fizették, 14 ft-ot. A földbért utána magyar részre is fizették 1660-ban. A puszta bérlete ügyében levéllel felküldte Nagykőrös város Hatvani Györgyöt, kinek úti költséget adtak ,40 dénárt, magának is adtak 1 tallért. December 14-én Fruttus Mártont küldték Fülekre Besnyő puszta bérbevétele ügyében és útiköltséget 2 ft-t adtak neki. Ugyanakkor a Besnyőpusztához küldött ajándékot megjavították egy forinttal. Ócsai Szűcs Jánosnak 1668-69-ben a puszta bérletéért , török és magyar részre augusztus 20.-án 20 tallért fizettek. A puszta bére évenként emelkedett 1672-től. Ebben az évben a puszta bért a város Bugyi Tamással és Fekete Pállal küldte föl a Narus bék számára. A Narus bék a zsidónak fizette oda. Már 1678-ban azt olvassuk a számadáskönyvből : 'Besnyei puszta bérire fizettünk Budán aug. 15-én, 26t.'

A puszta bérére vonatkozóan más helyen a számadáskönyvbe azt jegyezték be ' Barkos Gergelyt a besnyői puszta miatt felküldeni adtunk 60 d., kalácsot is vettünk 21 t..Az pusztabérre fizetett mvo 37 t. ' Nyilvánvaló, hogy az újratelepült Nyarsapát Besnyőt nem használta, mert 1626-1681-ig a város közössége veszi bérbe, mely kitűnik egy 1681-es bejegyzésből. ' Besnyői pusztát is bérbe vettük ki a város számára 39 t. , 22 jul. ' A pusztára való feljegyzést találunk még ebben az évben Puszták rovata alatt. ' Berei Farkas Pálnak Besnyőért fizettünk 6 t. ' Ezzel a feljegyzéssel véget érnek a puszta török hódoltság második felére vonatkozó feljegyzések. Tehát a nagykőrösi nép használatában volt 1626-tól kezdve Besnyő és Nyársapát is. 

A törökök 1683- ban újabb hadjáratba kezdenek. Bécset ostrom alá veszik és Bécs alatt vereséget szenvedtek és ezzel megindul a felszabadító háború. Budát is elfoglalják a császári seregek 1686. Szept. 2.-án. Szolnok már 1685 októberében a császáriak kezére kerül. Ez évben már a ceglédiek is Nagykőrösre menekülnek és itt vészelik át Buda felszabadulásáig az időt. A felszabadító háború Nagykőrös anyagi erejét is meggyengíti, főként a különböző hadseregek ellátása a Szolnokon beszállásolt császári erők tartása 1685 októberétől 1686 áprilisáig. Ekkor nem foglalkoztak a puszták bérletével. A saját fennmaradásuk is súlyos gondot okozott. A 16 évig tartó felszabadító háború a jószágállományt, a lakosság pénzét, élelmét, szénakészletét sem kímélte, mert lovashadsereg tartásáról volt szó. Magyarnak, császárnak és még a töröknek is szolgálni kellet, mert csak 1699-ben meg a császár a szultánnal a békét. Ezután jött II. Rákóczi Ferenc szabadságharca 1703-1711-ig, mely a három városra újabb terheket rótt. A rácok támadása szintén nagy károkat okozott. 1704-től 1711-ig a különféle kuruc seregek eltartása, a szegedi varkapitány és az alája tartozó szerb csapatok vállalkozásai miatt a lakosság állandó fenyegetettségben élt a szatmári békéig. A város talpra állása igen nehéz volt, a helyi nemesség és földesúri követelések teljesítése, a nemesi jogok érvényesítéséért folytatott harc a városi magisztrátussal szemben az, amely végig kiséri a város történetét a XVIII századon keresztül és még az 1709-es és 1739-es nagy pestisjárványok megtizedelték a lakosságot.