Nyársapát

TÁRSADALMI REND A XIV.-XVI .SZÁZADBAN

A következőket kell említeni ahhoz, hogy könnyebben érthető legyen milyen társadalmi rendben élt a nyársapáti nép a XIV-XVI. században. A hűbéri jogrend volt érvényben. A hűbéri jogrendben a társadalom két alapvető osztályból a nemességből és a jobbágyságból állott. Verbőczi István Nyársapát XVI. század eleji földesura foglalta írásba 1514-ben a Tripartitium Opus Iuris című munkájában. Meghatározása szerint az egyházi, a nemesi, a harmadrend, a közrend, a jobbágyság képezte a társadalmat.

Ezek a rendek nem voltak egységesek, hanem mindegyik több rétegből tevődött össze. A jogok hordozója a nemesi rend volt. A közrend a nemesi rendnek alá volt rendelve. A nemesi rendnek nem csak a közügyek vitele, hanem a katonáskodás, tehát a honvédelem volt a fő kötelessége, míg a harmadrend köre a polgárság és a jobbágyság tartozott viselni a közterheket. A jobbágyság fizette a földesúri adót. A nincstelen kétkezi paraszt képviselte a társadalom legalsó részét a zsellérekét. Nekik nem volt jobbágytelkük. A jobbágy is egész telkes, fél telkes és negyed telkes volt. Az egész telkesnek 32, a fél telkesnek 16 és a negyed telkesnek 8 kat.hold járt. Szőlőföldje a zsellérnek is lehetett és háza is. A házatlan zsellér bérelt lakásban lakott. A föld megmunkálása a nemesi föld és a jobbágy föld megművelése különbözött. A nemes a birtokaiból saját részére tartott fönn birtokrészt vagy részeket és ami ezen fölül volt azt osztotta jobbágytelkeknek. A jobbágynak évente meghatározott napokon robotot kellett adni, melyet az urasági földek megmunkálásában töltötte le, majd a saját földjét a fennmaradó idejében művelte meg. Ezen felül robotban fuvarozni is kellett. Katonaság elvonulásakor a katonákat, vagy felszerelését és élelmét is vinni kellett. A jobbágy robotban szállította a falun áthaladó urakat, király- egyházi- és megyei urakat oda ahová parancsolták. Ezen felül volt a réteken a szénakaszálás az uraság és a katonaság részére. A jobbágy a XVIII.században már nem csak a közterheket viselte, hanem katonáskodott is. A nemes legfeljebb tisztként szolgált a hadseregben. A király 1720-tól állandó hadsereget tartott. Idegen nyelvű katonaság szállásolt az országban, a magyarok viszont cseh, olasz vagy más országokban. A nemesi fölkelés volt a különbség, mert az ország védelmében a nemesség köteles volt egészében fölkelni. A nemesség ebben az esetben is talált kibúvót.

Az országban a tanult réteget a nemesség alkotta az egyházi személyeken túl. A nemesség férfi tagjainak törvényi előírás volt, hogy a szülők gondoskodjanak az iskoláztatásról sőt fejedelmi udvarokban folyó fegyverforgatásban is gyakorlatot kellett szerezni. A két osztály között a visszaélések miatt gyűlölet fejlődött ki, mert a jobbágyság ki volt szolgáltatva a nemességnek. A hűbéri rendben, ha a földesúr erre a királytól felhatalmazást kapott, földesúri bíróságot is tarthatott fenn, tehát saját jobbágyai fölött maga bíráskodott, de nem megyei felügyelet nélkül. A jobbágyai védelmét is neki kellett ellátni. A jobbágy nemes emberrel szemben nem állhatott csak a földesura. Ezt látjuk az egyházi szervezet a klarissza apácák jobbágyaival a nyársapáti jobbágyokat ért sérelemben a két földesúr egymással való szembenállását. Mindkét esetben bőven került alkalom, hogy a két földesúr emelt panaszt a királyi bíróságoknál. Az egyházi emberek nem tartoztak a világi bíróság keretébe, magándolgaikban viszont igen. A török hódoltság első szakaszában a török jog érvényesült. A Kádi bíróság is és a magyar megye is hatalmat igyekezett szerezni a törökök által megszállt területre, és az adót is beszedette a végvári katonasággal. A robot fenn maradt, csak a nemesi jogokat nem lehetett érvényesíteni, mert azt a török jogrend nem ismerte. A török jogrend őre a musztafa volt és 1541-1593-ig a török jog érvényesült.1606-tól a városi-falusi bíróság döntött vagy a magyar megye. A török hadseregben az előrejutást mindenki maga szerezte meg, nem a szultán biztosította. A jobbágy terhe volt a hadsereg részére szállítandó élelem, a széna, az élelem szállítás a budai várba és a török földesúrnak, a magyar földesúrnak és a budai basának az évi adó és az ajándékok és ezen felül a magyar rendeknek szolgáló adózás és ajándékok. Nyársapát magánföldesúr alatt élő falu volt a XIV. század második felétől. A Nyársapáti család nevével legelőször 1376-ban találkozunk Nyársapáti Sebestyén majd fia Miklós révén. Valószínű, hogy két Miklós volt egymás után, mivel 1434-ben Miklós szerepel 68 évvel később, majd unokái László és István következtek. Nyársapáti Györggyel kihal a család férfi tagja. Nyársapáti Klára, kinek férje Kaseloczky János volt, örökölte feleségéről a Nyársapáti vagyont. Klára 1506-ban meghalt. Nyársapáti Klára Verbőczy Istvántól 136 frt kölcsönt vett föl, melynek biztosítására lekötötte Nyársapátot. Mivel nem fizette vissza, így Nyársapát Verbőczy Istváné lett. Más forrás szerint Nyársapát 1516 táján került birtokába, mellyel Nyársapáti Klára „peres ügyei körüli szolgálatai gyanánt” jutalmazta a birtokszerzőt. Verbőczy fia Imre gyenge testalkatú volt és korán elhalt, ezért királyi kegy révén leányai örökölték Nyársapátot, Tetétlent és Mendét. Ezt egy 1522-ből származó oklevél bizonyítja III. Lajos király aláírásával megerősítve és pecséttel ellátva. A Verbőczy vagyont Hennyei Miklósné Dombai Anna örökölte, majd utána leányára Hennyei Margitra szállt, ki Zalavári Miklósné lett. Zalavári Miklós is fiú örökös nélkül hallt meg. Leánya Borbála Lorándffy Károlyné lett. Lányukat Lorándffy Zsuzsannát Rákóczi György vette feleségül 1616-ban. Ezzel a Rákócziakra szállt a Verbőczy vagyon. II. Rákóczi Ferenc száműzetése után az Aspremont és Forgács családok kapták a királytól. 1818-ig így is maradt és akkor Nagykőrös város megvette a földesúri jogot és Nyársapát Nagykőrös tulajdonává vált. Ez előtt a város bérlője volt a kérdéses területnek. Az Aspremont család egynegyed, a Forgács család háromnegyed részben kapta a birtokot. Gróf Aspremont Gábor János Rákóczi Júlia férje volt és II. Rákóczi Ferenc sógora. Nagykőrös 1795-ben zálogba vette 30000 frt-ért 32 esztendőre a területet. A záloghoz a város kölcsön útján jutott. Ennek az összegnek a kamatai fedezésére 1795-ben Nyársapátból 1000 holdat osztott fel. A város lakossága számára holdanként 15 garasért 5-20 holdas parcellákat osztott szét.

Új szerződés jött létre 1808-ban Ónodon, melyben a zálogösszeg 40000 frt-ra emelkedett. A zálogjog 1814-ig terjedt ki, de a szerződést 1817-ben új követte. Az Aspremont és Wolkensten család együtt a Nyársapát és a tetétleni birtokra, melybe még a városban lévő volt Rákóczi-féle telek is bele lett foglalva, örökös adásvételi szerződést kötöttek, mely értelmében a 70000 frt zálogösszegen felül 60000 frt összeget fizettek, azaz 130000 frt-ba került a puszták megvétele a két család részére. Így a két pusztán lévő tulajdon Nagykőrös város tulajdonába került. A gróf Forgács családnak a Nyársapát háromnegyedrész használatáért a város 1817-ig már 84500 forintot adott. 1817-ben Forgács Antal és a város örökbevállalási (adásvételi) szerződést kötött. A szerződés szerint a város 115500 frt-nak megfelelő konvencionáli ezüst pénzt volt köteles befizetni a 84500 frt zálogösszegen felül. A város a puszta ¾ részének tulajdonát 200000 frt konvencionáli ezüstért vette meg. Tehát a város 1818-ban már Nyársapát puszta tulajdonába jutott megelőzve az 1848-as törvényeket harminc esztendővel.