Civil szervezetek
Motocross Egyesület Alapszabálya...
Nyársapáti Motocross Egyesület
ALAPSZABÁLYA
2002. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK: 1.§
Az egyesület neve: Nyársapáti Motocross Egyesület Az egyesület székhelye: 2712 Nyársapát Sallai I. u. 7. Az egyesület alapításának éve: 1999.
A Pest Megyei Bíróság 4. Pk.60.146/1999/2 ügyszámon nyilvántartásba vett. Az egyesület emblémája: melléklet szerinti minta Az egyesület pecsétje: mellékelt lenyomati minta szerinti
2.§
II. AZ EGYESÜLET CÉLJA, FELADATA HATÁSKÖRE: (1) AZ EGYESÜLET CÉLJA, FELADATA:
a.) közreműködik a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvényben és egyéb jogszabályokban
megfogalmazott sportfeladatok ellátásában,
b.) közreműködik a motorsport (motocross) fejlesztésében,
c.) képviseli sportágának és tagjainak érdekeit,
d.) részt vesz a hazai sportszervek tevékenységében, utánpótlás nevelésében,
e.) a szakszövetséggel egyeztetett kiírási feltételek alapján biztosítja a verseny és tömegsport
lehetőségeit,
f.) szerepet vállal az utánpótlás nevelésében, (2) HATÁSKÖRE - A TAGJAINAK, VALAMINT, A TAGJAIN KERESZTÜL MINDEN SPORTOLÓ ÉS EGYÉB KÖZREMŰKÖDŐ TEKINTETÉBEN: a) A hazai sport- és egyéb szabályok, valamint a biztonsági előírások kötelező betartatása.
b) Szakszövetséggel egyeztetett feltételek alapján országos meghívásos, bajnoki, kupa, hazai és nemzetközi versenyek szervezése, illetve tagjai számára ilyen események szervezésének, megrendezésének engedélyeztetése.
c) Versenyzői és nevezői versenyzési engedélyek (licencek) beszerzése.
d) Sportfegyelmi jogkör gyakorlása.
e) Az egyesület tagjainak, a sportágának /motocross/ érdekeinek képviselete a hazai állami, társadalmi és jogi testületek előtt.
f) Az egyesület céljai magvalósítása érdekében kiegészítő jelleggel gazdasági-vállalkozási tevékenység folytatása. III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA:
3.§
Az egyesület jogi személy, önálló csatlakozás alapján bárki tagja lehet, aki szándéknyilatkozatában az egyesület céljait magáévá teszi, alapszabályában foglaltakat magára nézve kötelezően ismeri el és a közgyűlés által megállapított tagsági díjat megfizeti.
Az egyesület pártoló tagja:
4.§
Az egyesület pártolója az a magánszemély, vagy jogi személyiséggel rendelkező szervezet lehet, aki/amely az Egyesület célkitűzéseit erkölcsileg és anyagilag támogatja. A pártolói szándék elfogadása az elnökség hatáskörébe tartozik. A tagsági viszony keletkezése és megszűnése
5.§
(1) Az Egyesületbe való belépés, illetőleg a kilépés önkéntes.
(2) Az egyesület tagság felvétellel (belépési nyilatkozat kitöltésével) keletkezik és kilépéssel, kizárással vagy törléssel szűnik meg.
(3) A tagfelvétel kérdésében a z Egyesület Elnöksége határoz. A felvételt megtagadó határozat ellen a Egyesület közgyűléséhez lehet fellebbezni. A fellebbezést a következő közgyűlés tárgyalni köteles.
6.§
(1) Az Egyesületből való kilépés írásbeli bejelentéssel történhet. A bejelentés időpontjának a postai bélyegző dátumát kell tekinteni. Kilépés esetén annak írásbeli bejelentése napjától a tag alapszabály szerinti jogai automatikusan megszűnnek. A kilépés nem mentesíti a tagot a tagsága idején keletkezett kötelezettségei alól.
(2) Törléssel szűnik meg a tagság a jogi személyiséggel rendelkező tag jogutód nélküli megszűnésével. Ugyancsak törléssel megszűnik a tagsági viszony, amennyiben a tag az alapszabályban rögzített tagdíjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget. Erre akkor kerül sor, ha a határidőt követő fizetési kötelezettségre való felszólítás eredménytelen marad, ekkor az Elnökség 2/3-os szavazati aránnyal törli a tagot a nyilvántartásából.
(3) Az Egyesületből való kizárást csak az Elnökség legalább kétharmados többséggel hozott határozatával lehet alkalmazni. A kizárt tag jogaira és kötelezettségeire a (1) bekezdés megfelelően irányadó.
7.§
(1) Az Egyesület tagjairól, pártoló tagjairól (évente frissítendő) nyilvántartást kell vezetni, mely az alapszabály 1. számú mellékletét képezi.
(2) Az egyesület tagjai – a 14 év alatti tagok kivételével - a 2. számú melléklet szerinti tagsági díjat kötelesek fizetni, minden év első negyedév végének utolsó napjáig, illetőleg a belépő tag a tagfelvételtől számított 15 napon belül. IV. A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
A tagok jogai és kötelezettségei
8. §
(1) Az Egyesület tagjának jogai:
a) részt vehet az Egyesület közgyűlésén, határozatainak meghozatalában,
b) részt vehet az Egyesület tevékenységében és rendezvényein,
c) választhat és választható az Egyesület szerveibe,
d) észrevételeket, javaslatokat tehet, illetőleg véleményt nyilváníthat az Egyesület, valamint szerveinek működésével kapcsolatban, továbbá betekinthet az Egyesület irataiba, amennyiben ezzel nem sérti más tag jogos érdekeit,
e) tájékoztatást kérhet az Egyesület bármely tevékenységéről. (2) Az Egyesület tagjának kötelezettségei:
a) a sportágak fejlődésének és eredményességének elősegítése,
b) az Egyesület Alapszabályának és egyéb szabályzatainak valamint a MAMS szervei által hozott határozatoknak a megtartása, illetőleg megtartásának biztosítása,
c) aktív közreműködés az elnökség felkérésének megfelelően a helyi (főleg a verseny előtti és utáni) feladatok elvégzésében,
d) a sportágak népszerűsítése,
e) a tagdíj határidőben történő megfizetése. Az Egyesület pártoló tagja jogai és kötelezettségei
9. §
(1) A pártoló tag jogai:
a) tanácskozási joggal részt vehet az Egyesület közgyűlésén,
b) javaslatokat tehet és véleményt nyilváníthat az Egyesület, valamint szerveinek működésével kapcsolatban,
c) javaslatokat tehet az Egyesület és szervei, valamint a sportágat érintő kérdések megtárgyalására. (2) A pártoló tag kötelezettségei:
a) az Egyesület Alapszabályának, egyéb szabályzatainak, valamint a MNASZ által hozott határozatoknak a megtartása,
b) közreműködés az elnökség felkérésének megfelelően a helyi (főleg a verseny előtti és utáni) feladatok elvégzésében
c) a sportágak népszerűsítése. V. AZ EGYESÜLET SZERVEZETEI
10. §
(1) Az Egyesület testületi szervei:
a) Közgyűlés
b) Elnökség ( 5 fő)
c) Ellenőrző Bizottság ( 3 fő) (2) Az Egyesület tisztségviselői:
a) Az Egyesület elnöke
b) Az egyesület alelnöke, sportszakmai megbízottja
c) Titkára, menedzsere és elnökség tagjai
d) Ellenőrző Bizottság vezetője
e) Ellenőrző Bizottság tagjai VI. AZ EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSE
A közgyűlés összehívása
11. §
(1) Az Egyesület legfőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összessége.
(2) Az Egyesület közgyűlését évente minden év január 31-ig kell összehívni a 19.§-ban meghatározott rendkívüli közgyűlés kivételével. A közgyűlés pontos időpontját az Egyesület Elnökségének kell megállapítania, és annak helyéről, időpontjáról, tervezett napirendjéről és a beterjesztett javaslatokról a közgyűlésen szavazásra jogosultakat, valamint a részvételre jogosult személyeket és szerveket legalább 15 nappal korábban írásban kell értesíteni.
(3) A közgyűlésre az Egyesület Elnöksége a részvételre jogosultakon kívül másokat is meghívhat.
(4) Közgyűlést kell összehívni akkor, ha azt a szavazásra jogosult tagok 1/3-a a napirend megjelölésével írásban kéri.
Szavazati és részvételi jog a közgyűlésen
12. §
(1) A közgyűlésen szavazati joggal a (14 életévüket betöltött) tagok vesznek részt.
(2) A közgyűlésen az egyesület minden aktív és pártoló tagja részt vehet. A közgyűlés határozatképessége
13. §
(1) A közgyűlés akkor határozatképes, ha a szavazásra jogosultak több mint a fele jelen van.
(2) Ha a közgyűlés az eredeti időpontjától számított egy órán belül nem válik határozatképessé, akkor az eredeti közgyűlési időpontot követő második órában a közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül a meghívóban közölt napirendi pontokban határozatképes. A közgyűlés napirendje
14. §
(1) A közgyűlés napirendjét az Egyesület Elnöksége állapítja meg és terjeszti a közgyűlés elé.
(2) Az Egyesület évi rendes közgyűlésén az alábbiakat kötelezően napirendre kell tűzni:
a) Az Elnökség elmúlt évi tevékenységéről szóló beszámoló.
b) Az Egyesület pénzügyi helyzetéről szóló beszámoló
c) Az Ellenőrző Bizottság beszámolója.
d) Egyebek: (3) A (2) bekezdés d) pontjában említett javaslatokat abban az esetben lehet napirendre tűzni, ha azokat a közgyűlés időpontja előtt legalább 2 héttel benyújtották az Elnökséghez. Az e határidő után, vagy a Egyesület közgyűlésén beterjesztett javaslatokat abban az esetben kell megtárgyalni, ha azzal a jelenlévők egyszerű többsége egyetért. A közgyűlés hatásköre
15. §
(1) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
a) Az Alapszabály megállapítása és módosítása.
b) Az Egyesület más szövetséggel való egyesülésének, szétválásának, valamint feloszlásának kimondása, belföldi szervezetbe való belépés és az abból való kilépés elhatározása.
c) Az Elnökség beszámolójának elfogadása.
d) Az Egyesület pénzügyi helyzetéről szóló beszámoló elfogadása.
e) A sportágak fejlesztési programjainak elfogadása.
f) A 10.§ (2) bekezdésben az a)-tól e) pontig megjelölt tisztségviselők megválasztása, visszahívása.
g) Tagfelvétel, valamint a kizárás kérdésében hozott határozat elleni jogorvoslati kérelem elbírálása.
h) Mindazok a kérdések, amelyeket jogszabály vagy az Alapszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal, illetőleg amelyeket a közgyűlés a saját hatáskörébe von. A közgyűlés határozathozatala
16. §
(1) A közgyűlés a határozatait általában nyílt szavazással, a jelenlévő szavazásra jogosultak több mint felének “igen” szavazatával (a továbbiakban: egyszerű többség) hozza. Szavazategyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni.
(2) Az Alapszabály módosításához, valamint a 15.§ (1) bekezdés a), b) és c) pontjaiban meghatározott kérdésekben a határozat meghozatalához a jelenlevő szavazásra jogosultak legalább 2/3-ának “igen” szavazata (a továbbiakban: 2/3-os többség) szükséges. Ugyancsak 2/3-os többség szükséges valamely hatáskörnek a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe vonásához.
(3) A közgyűlés titkos szavazással hoz határozatot az Egyesület – a 10. § (2) bekezdés g) pontjában meghatározott – tisztségviselői megválasztásakor, illetőleg, ha a jelenlevő szavazásra jogosultak 1/3-a indítványozza.
(4) A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a közgyűlésen elhangzott lényeges észrevételeket és javaslatokat, valamint a hozott határozatokat. A jegyzőkönyvet a közgyűlés levezető elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá és két, a közgyűlés elején megválasztott személy hitelesíti.
(5) Az Egyesület közgyűlése nyilvános. A nyilvánosság kizárásáról a közgyűlés egyszerű többségi határozattal dönthet.
A tisztségviselők választása
17. §
(1) A közgyűlés a hatáskörébe tartozó tisztségviselőket három évre [10. § (2) bekezdés a – e) pont] a rendes közgyűlésén választja. A jelen alapszabály elfogadásával egyidejűleg megválasztott tisztségviselők mandátuma a következő tisztségviselő-választásig, de legfeljebb az alapszabály aláírásától számított 1 évre szól, ezen kívül a tisztségviselők megválasztása 3 évre szól.
(2) A tisztségviselő választást napirendre tűző közgyűlés előtt legalább egy hónappal az Egyesület Elnöksége legalább 3 tagú jelölőbizottságot választ.
(3) A jelölő bizottságnak a 10. § (2) bekezdésben az a)-tól e) pontig megjelölt tisztségviselőkre vonatkozó javaslatát a jelölőbizottság elnöke terjeszti a közgyűlés elé. A jelölőbizottság elnöke által ily módon ismertetett személyek a közgyűlés egyszerű többségi határozatával felkerülnek a jelölőlistára.
A közgyűlésen szavazásra jogosultak más személyeket is javasolhatnak a jelenlévők közül a megjelölt tisztségekre. Az így jelöltnek javasoltak csak akkor kerülhetnek fel a jelölőlistára, ha őket a közgyűlés nyílt, egyszerű többségi határozattal arra felveszi. Az a személy, aki megkapja jelölésre jogosultaktól az egyszerű többséget, közvetlenül felkerül a jelölőlistára.
A jelölőlista összeállítása után a jelölőbizottság mandátuma lejár. Ezt követően a közgyűlés nyílt, egyszerű többségi határozattal 3 tagú szavazatszedő bizottságot választ. A szavazatszedő bizottság elnöke és tagjai nem lehetnek azok a személyek, akik a jelölőlistán szerepelnek.
(4) A választás tisztségenként külön-külön történik úgy, hogy először az Egyesület elnökét, majd alelnökét sportszakmai felelősét, majd együttesen (listásan) az Elnökség további tagjait, az Ellenőrző Bizottság elnökét, majd ismét együttesen (listásan) az Ellenőrző Bizottság további tagjait kell megválasztani.
(5) A tisztségviselők megválasztása titkos szavazással történik. A szavazatszedő bizottság elnöke ismerteti a titkos szavazás lefolytatásának módját. Azoknak a tisztségviselőknek a megválasztása a közgyűlés egyszerű többségi határozata alapján, nyílt szavazással is történhet, akik által betöltendő tisztségekre vonatkozóan a jelölő lista az alapszabály egyéb pontjaiban meghatározott számú jelöltet tartalmaz.
(6) Megválasztottnak az a tisztségviselő tekinthető, aki a jelenlévő szavazatának egyszerű többségét megszerezte.
a) A nem listás választások során több jelölt esetén, ha az első választási fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a megválasztásához szükséges egyszerű többséget jelentő szavazatot, újabb választási fordulót kell tartani. Az új választási fordulóban minden esetben csak a korábban két legtöbb szavazatot kapott jelölt vesz részt.
b) A listás választások során több jelölt esetén az új választási fordulóban a listán legkevesebb szavazatot kapott jelölt már nem vesz részt.
Tisztségviselői megbízatás megszűnése
18. §
(1) A közgyűlés hatáskörébe tartozó tisztségviselők megbízatása megszűnik:
a) a mandátum lejártával,
b) visszahívással,
c) lemondással,
d) elhalálozással. (2) Az Elnökség javasolhatja a közgyűlés felé indokolt esetben a közgyűlés hatáskörébe tartozó tisztségviselő visszahívását. A javaslatot az indítványozó testület köteles megindokolni.
(3) A közgyűlés hatáskörébe tartozó tisztségviselők vissza-hívásáról a közgyűlés egyszerű többségi határozata alapján, nyílt szavazással dönt. Két közgyűlés között a tisztségviselők visszahívását a rendes tagok 1/3-a írásban indítványozhatja. Az indítványt az elnökhöz kell benyújtani, aki a rendkívüli közgyűlésre vonatkozó szabályok szerint köteles közgyűlést összehívni, amely dönt a visszahívásról.
(4) Új tisztségviselő megválasztásánál a jelen Alapszabály 17. § rendelkezései szerint kell eljárni. Az Egyesület rendkívüli közgyűlése
19. §
(1) Rendkívüli közgyűlést kell összehívni
a) az Egyesület Elnökségének határozata alapján,
b) ha az Egyesület rendes tagjainak 1/3-a az ok és a napirend megjelölésével írásban kéri,
c) ha a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv elrendeli,
d) ha az Elnökség vagy az Ellenőrző Bizottság létszáma eredeti létszámának kevesebb, mint felére csökken,
e) egyéb, az Alapszabályban meghatározott esetben. (2) Rendkívüli közgyűlést az erre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított 30 napon belül össze kell hívni.
(3) A rendkívüli közgyűlésre egyebekben az Egyesület rendes közgyűlésére vonatkozó szabályok az irányadóak. VII. AZ EGYESÜLET ELNÖKSÉGE
Az Elnökség feladata és hatásköre
20. §
(1) Az Egyesület tevékenységét két közgyűlés közötti időszakban – a (2) bekezdésben meghatározott feladatok és hatáskörök tekintetében – az Egyesület Elnöksége irányítja. Az Elnökség az Egyesület működését érintő egyéb kérdésekben is döntésre jogosult szerv, amely nem tartozik az Alapszabály értelmébe a közgyűlés, vagy más testületi szerv, vagy tisztségviselő kizárólagos hatáskörébe.
(2) Az Elnökség kizárólagos feladatai és hatásköre:
a) az Egyesület közgyűlésének összehívása,
b) az Egyesület törvényes és alapszabályszerű működésének biztosítása és felügyelete,
c) gondoskodás a közgyűlési határozatok végrehajtásáról és a végrehajtás ellenőrzése,
d) éves szakmai jellegű munkaterv készítése az éves versenykiírás figyelembevételével,
e) Egyesület motocross sportágának fejlesztési programjának megalkotása – az országos függvényében,
f) Alkalmanként vagy szükség szerint az egyesület tagjainak tájékoztatása a sportágakkal kapcsolatos sportszabályok, szabályzatok változása és módosítása vonatkozásában,
g) MNASZ éves hazai versenynaptár előkészítésében való aktív közreműködés az egyesület érdekeinek érvényesítésével,
h) javaslattétel az éves költségvetés kidolgozása, megállapítása, módosítása tárgyában,
i) aktív közreműködés a versenyzői (licence) engedélyek kiadása, visszavonása kérdésében,
j) egyes feladatok elvégzésére munkacsoportok létrehozása megszüntetése, tagjainak megbízása,
k) sportszakemberek képzésével, pályabírók továbbképzésével kapcsolatos feladatok,
l) utánpótlás-nevelés egyesületi feladatai,
m) hatáskörébe tartozó átigazolási ügyek elbírálása.
n) a tagfelvételi kérelmek elbírálása és elfogadása,
o) a pártolói tagfelvétel elfogadása,
p) az Alapszabály – és a /25. § (2)/ bekezdésben foglalt szabályzatok – kivételével az Egyesület működésével kapcsolatos szabályzatok elfogadása,
q) a pénzügyi helyzetről szóló beszámoló közgyűlés elé terjesztése,
r) általános kapcsolattartás a régióval és a térség hírközlő szerveivel és a mádiákkal,
s) a szövetségi testületek munkájának figyelemmel kisérése,
t) a szövetség megbízásából tevékenykedő marketing és kommunikációs igazgatóval a kapcsolattartás. (3) Az Elnökség egyetértése szükséges a Egyesület részére ingatlanvagyon megszerzése, megterhelése, elidegenítése, hitel felvétele, jogról való lemondás, gazdasági-vállalkozási tevékenység vagy befektetés elhatározásához. Az Elnökség tagjai
21. §
(1) Az Elnökség tagjai:
a) az Egyesület elnöke
b) alelnöke, sportszakmai megbízottja
c) az Egyesület titkára, menedzsere
d) az Egyesület két elnökségi tagjai (szponzorok képviseletében, valamint pályafelelős) (2) Az Elnökség létszáma 5 fő.
(3) Az Elnökségnek csak olyan nagykorú magyar állampolgár lehet tagja, akit a bíróság nem tiltott
el a közügyek gyakorlásától. Az Elnökség tagjai tisztségüket társadalmi megbízatásként látják el.
(4) Az elnökség tagjainak jogai és kötelezettségei:
a) az elnökségi üléseken és az Elnökség határozatainak meghozatalában való részvétel,
b) észrevételek, javaslatok tétele az Egyesület működésével kapcsolatban,
c) felvilágosítás kérése a tisztségviselők döntéseivel kapcsolatban,
d) javaslattétel rendkívüli közgyűlés, elnökségi ülés összehívására,
e) megbízás alapján az Egyesület képviselete,
f) az egyesületi határozatok és ajánlások megtartása, végrehajtása,
g) szponzorok felkutatása, támogatók körének folyamatos bővítése,
h) folyamatos kapcsolattartás az egyesület tagjaival és szerveivel,
i) az egyesület rendezvényeinek látogatása, azokról véleményalkotás,
j) beszámolás az Elnökségben vállalt feladatok végrehajtásáról,
k) a MAMS-sal való folyamatos kapcsolattartás. (5) Az Elnökség tagjai tisztségükben újraválaszthatók.
(6) Az elnökségi tagság megszűnik:
a) a mandátum lejártával,
b) visszahívással,
c) lemondással,
d) elhalálozással. Az Elnökség működése
22. §
(1) Az Elnökség szükség szerint, de legalább három havonta ülésezik. Rendkívüli ülést kell összehívni, ha azt az elnök, az alelnök, vagy a titkár, az ok és cél megjelölésével indítványozza.
(2) Az Elnökség ülései nem nyilvánosak, azokon az Elnökség tagjain kívül csak adott témában meghívott személyek lehetnek jelen. Az Elnökség ettől eltérően is rendelkezhet.
(3) Az Elnökség üléseire tanácskozási joggal meg kell hívni az Ellenőrző Bizottság elnökét. Az Elnökség üléseiről emlékeztetőt kell írni. A emlékeztetőnek tartalmaznia kell az ülésen elhangzott lényeges észrevételeket és javaslatokat, valamint a hozott határozatokat. A hozott határozatokról az érintett szerveket és személyeket írásban kell értesíteni. Az Elnökség üléseiről készített emlékeztető a tagok számára – betekintésre – nyilvános. 23. §
Az Elnökség üléseit az elnök hívja össze. Az ülés helyéről, időpontjáról és a megtárgyalandó kérdésekről – az előterjesztések megküldésével – legalább egy héttel korábban értesíteni kell az Elnökség tagjait és a meghívottakat. Halaszthatatlanul sürgős esetben az elnök rövidebb határidőt is megállapíthat.
24. §
(1) Az Elnökség határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van.
(2) Az Elnökség határozatait általában nyílt szavazással, a teljes elnökségi létszám több mint felének “igen” szavazatával (minősített többség) hozza.
(3) Bármely elnökségi tag kérhet titkos szavazást.
(4) Az Elnökség ülésén szavazási kötelezettség áll fenn. A szavazási kötelezettség alól – indokolt esetben – az elnök felmentést adhat. A felmentést meg kell adni annak a tagnak, akit a szavazás tárgya személyében érint. VIII. AZ EGYESÜLET ELNÖKE, ALELNÖKE (SPORTSZAKMAI MEGBIZOTTJA)
TITKÁRA ÉS TAGJAI,
Az Egyesület Elnöke
25. §
(1) Az elnök az Elnökség közreműködésével irányítja és vezeti az Egyesület tevékenységét. (2) Az elnök feladatai:
a) a közgyűlés és az Elnökség üléseinek összehívása és vezetése,
b) az Alapszabály és egyéb szabályzatok, valamint a közgyűlési, az elnökségi határozatok végrehajtásának irányítása és ellenőrzése,
c) az egyesület testületek munkájának figyelemmel kisérése,
d) a hírközlő szervek (sajtó, rádió helyi TV-k) tájékoztatása az egyesület tevékenységéről, (3) Az elnök hatásköre:
a) az Egyesület képviselete,
b) aláírási és utalványozási jogkör gyakorlása,
c) döntési jogkör gyakorlása mindazokban az ügyekben, amelyek nem tartoznak a közgyűlés, az Elnökség hatáskörébe,
d) mindazoknak a feladatoknak az ellátása, amelyeket jogszabály, az Alapszabály, illetőleg a közgyűlés, vagy az Elnökség a hatáskörébe utal. (4) Az elnököt távolléte vagy akadályoztatása esetén az általa megbízott elnökségi tag helyettesíti. (5) Az elnök képviseleti vagy egyéb hatáskörét meghatározott ügyekben, vagy az ügyek meghatározott csoportjában az egyesület más tisztségviselőjére is átruházhatja. Az Egyesület Alelnöke sportszakmai megbízottja
26. §
1) Az egyesület elnöke mellett annak egyetértésével vezeti az egyesület sportszakmai tevékenységét. 2) Az alelnök feladatai:
a) éves, szakmai jellegű munkaterv készítése az éves versenykiírás figyelembevételével,
b) Egyesület motocross sportágának fejlesztési programjának megalkotása
c) országos szakági tárgyú értekezleteken való személyes részvétel,
d) alkalmanként vagy szükség szerint az egyesület tagjainak tájékoztatása a sportágakkal kapcsolatos sportszabályok, szabályzatok változása és módosítása vonatkozásában,
e) MAMS éves hazai versenynaptár előkészítésében való aktív közreműködés az egyesület érdekeinek érvényesítésével,
f) az éves költségvetés kidolgozása, megállapítása,
g) aktív közreműködés a versenyzői (licence) engedélyek kiadása, visszavonása kérdésében
h) utánpótlás-nevelés egyesületi feladatai,
i) hatáskörébe tartozó átigazolási ügyek elbírálása. 3) Az alelnök hatásköre:
a) az Egyesület képviselete
b) aláírási és utalványozási jog gyakorlása
c) az elnökség felhatalmazása alapján döntési jog mindazon esetekben, amelyek sportszakmai tárgyúak,
d) mindazon feladatok ellátása, amelyeket a jogszabály, az Alapszabály illetőleg a közgyűlés hatáskörébe utal.
3.) Az alelnök akadályoztatása esetén az általa megbízott elnökségi tag helyettesíti.
4.) Hatáskörét akadályoztatása esetén az elnökség bármely tagjára átruházhatja. Az Egyesület Titkára, menedzsere
27. §
(1) Az egyesület mindennemű adminisztratív teendőinek ellátásáért felelős. (APEH, Bíróság, TB stb.) (2) A titkár feladatai:
a) köteles a közgyűlésen, az elnökségi üléseken részt venni,
b) előkészíti az Elnökség üléseit,
c) közreműködik az Elnökség határozatainak végrehajtásában,
d) gondoskodik az elnökségi ülések emlékeztetőinek vezetéséről, őrzéséről, a határozatok nyilvántartásáról,
e) gondoskodik az egyesületi nyilvántartások vezetéséről, (pénztári be és kiadási nyilatkozatok, stb.)
f) köteles figyelemmel kísérni az egyesület tevékenységével kapcsolatos jogszabályokat és biztosítja azok végrehajtását, szükség esetén kezdeményezi az egyesület határozatok módosítását,
g) szükség esetén tájékoztatja a hírközlő szerveket a egyesület tevékenységéről,
h) tevékeny részt vállal a helyi versenyek külső menedzselésben,
i) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket az Alapszabály vagy egyéb szabályzat, illetőleg a közgyűlés, vagy az Elnökség a hatáskörébe utal. (4) A titkár hatásköre:
a) aláírási és utalványozási jogkört gyakorol,
b) megbízás alapján képviseli az Egyesületet.
c) felkérés alapján könyvelőt foglalkoztathat az egyesület gazdálkodásában. (5) A titkár tevékenységéről az Egyesület Elnökségének számol be. (6) A titkárt távolléte vagy akadályoztatása esetén általa megbízott egyesületi tag helyettesíti. Az egyesület elnökségének (sponzorok képviselője, pályafelelős) tagjai
28. §
(1) Az egyesület elnökségének teljes jogú tagjai, akik az Elnökség irányításával látják el feladatokat. (2) A pályafelelős (elnökségi tag) feladatai:
a) köteles a közgyűlésen, az elnökségi üléseken részt venni az elnökség munkájában aktív szerepet vállalni,
b) hazai versenypálya és környezetének rendszeres karbantartása, melynek érdekében jogosult külső segítség (kézi, gépi) igénybevételére és annak koordinálására,
c) a hazai versenyre a versenypálya szabályszerű elkészítése, melynek érdekében munkacsoportok létrehozása megszüntetése, tagjainak megbízása,
d) az éves sportprogramok végrehajtásában való közreműködés,
e) a motocross egyesület aktív versenyzőinek segítése, annak érdekében, hogy mind az egyéni, mind a csapat (egyesület) elismertsége folyamatosan haladjon előre,
(3) A sponzorok képviselője (elnökségi tag) feladatai:
a) köteles a közgyűlésen, az elnökségi üléseken részt venni az elnökség munkájában aktív szerepet vállalni,
b) megbízás alapján az Egyesület képviselete,
c) az egyesületi határozatok és ajánlások megtartása, végrehajtása,
d) szponzorok felkutatása, támogatók körének folyamatos bővítése,
e) sportszakemberek képzésével, pályabírók továbbképzésével kapcsolatos mindennemű feladatok, Az egyesület a versenynaptárában szereplő nyársapáti eseményekre a sportszabályokban előírt feladatok végrehajtására pályabírókat bíz meg. A pályabírói ismeretek birtokában lévő személyek összefogását, kollektívába való szervezését a végzi. A pályabírók valamennyi tagja - a érvényes sportbírói igazolvánnyal rendelkező személy. Feladatuk a mindenkori versenyszabályok betartásával a versenyek maximális biztosításának elősegítése
f) a motocross egyesület aktív versenyzőinek segítése,
(3) Az elnökségi tagok hatáskörei:
a) az egyesület képviselete sportszakmai kérdésekben,
b) tevékeny részt vállalni a helyi versenyek külső menedzselésben,
c) felkérés alapján bármely elnökségi tagot átmenetileg helyettesíthetnek. X. AZ ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG
29. §
(1) A közgyűlés az Egyesület gazdálkodásának és vagyonkezelésének ellenőrzésére Ellenőrző Bizottságot választ. Az Ellenőrző Bizottság létszáma 3 fő.
(2) Az Ellenőrző Bizottság elnöke és tagja az Egyesületben más tisztséget nem viselhet. A Bizottságnak nem lehet tagja az Egyesület részére – egyesületi tagsággal rendelkező - gazdasági feladatokat ellátó személy, aki az Elnökség tagjával, illetőleg az Egyesület gazdasági feladatokat ellátó személlyel hozzátartozói kapcsolatban áll. A Bizottság tagjai nem lehetnek egymásnak hozzátartozói.
(3) Az Ellenőrző Bizottság tevékenységét a Bizottság elnöke irányítja.
(4) Az Ellenőrző Bizottság éves ellenőrzési terv alapján dolgozik, melyről Az Egyesület Elnökségét tájékoztatja. 30. §
(1) Az Ellenőrző Bizottság feladata:
a) Az Egyesület pénz- és vagyonkezelésének vizsgálata,
b) a társadalmi szervek gazdálkodására vonatkozó jogszabályok és egyéb kötelező előírások betartásának ellenőrzése,
c) a tagdíjak befizetésének ellenőrzése,
d) az éves mérleg felülvizsgálata,
e) a gazdálkodás célszerűségének, szabályszerűségének, az előirányzott bevételek és kiadások teljesítésének évenkénti vizsgálata,
f) a bizonylati fegyelem betartásának ellenőrzése,
g) az egyesületi vagyon megóvása érdekében szükséges intézkedések megtételének ellenőrzése. (2) Az Ellenőrző Bizottság tagjai feladataik ellátása során jogosultak az Egyesület gazdálkodásával kapcsolatosan bármely iratba betekinteni, az Egyesület tisztségviselőitől tájékoztatást kérni. 31. §
(1) Az ellenőrzések megkezdéséről az Ellenőrző Bizottság elnöke tájékoztatni köteles az Egyesület elnökét és titkárát. Az ellenőrzés során az Ellenőrző Bizottság a pénzügyi-gazdasági, illetőleg a belső ellenőrzésre vonatkozó szabályok szerint jár el.
(2) Az ellenőrzés tapasztalatairól a Bizottság elnöke a vizsgálat befe